Kansas – Masque (1975/2001) Epic Records

Miközben örömmel nézegettem és hallgattam a heti Kansas felhozatalt, elmentem megnézni, maradt-e még a régi kuckóban Kansas lemez?
És bizony maradt, és nem is akármilyen!
A Shock! magazin öt évvel ezelőtti ismertetőjéből idézem:
“Bármilyen hihetetlen, de a mifelénk méltatlanul ismeretlen Kansas esetében a ’70-es évek Amerikájának egyik legmeghatározóbb art/progrock csapatáról van itt szó, akik szinte mindent elértek, amit ebben a stílusban el lehet érni úgy zeneileg, mint szakmailag. Ha mást nem is, a tengerentúlon a Carry On Wayward Sont, illetve a Dust In The Windet egészen biztosan mindenki ismeri, és reményeim szerint még Magyarországon is akad pár ember, akinek nem ismeretlen a fent említett két szerzemény. A zenekar harmadik – és egyik legjobb – nagylemeze, a Masque idén ősszel negyvenöt éve jelent meg.
A Kansas gyökerei egészen a ’60-as évek végéig nyúlnak vissza, és egy Kerry Livgren nevezetű, akkor még pofátlanul fiatal és tehetséges gitáros / billentyűs srácig. A topekai születésű dalszerző számtalan formáción és tagcserén keresztül jutott el a középiskola után alapított Saratoga zenekarig, amelyet egyébiránt arról a ceruzáról nevezett el, amellyel az akkori dalait írta. A csapatban ekkor már két alapvető és a későbbiekben is meghatározó Kansas-muzsikus is jelen volt Phil Ehart dobos és Dave Hope basszusgitáros személyében. Ők ketten egy White Clover nevezetű bandából kerültek be a képbe, ahonnan Livgren tanácsára átigazolták az ott billentyűző és éneklő Steve Walshot, a szólógitáros Rich Williamst és azt a Jeff Glixman producert is, aki a későbbiekben olyan neves előadókkal dolgozott együtt, mint a Black Sabbath, Gary Moore, a Magnum és Yngwie Malmsteen. Hope javaslatára aztán felvették a Kansas zenekarnevet, azonban az akkori kiadó bénázásai miatt sokáig nem ment úgy a banda szekere, ahogy kellett volna, így aztán egy év után a dobos és a basszer vissza is tért a White Cloverbe. Livgren viszont nem adta fel, és miután volt kollégái újra felvették vele a kapcsolatot, egy rendkívül tehetséges hegedűs/énekessel, Robby Steinhardttal kiegészülve újra beindították a Kansast, méghozzá a már akkor is legendásnak számító Don Kirschner producerguruval, akinél jobb kezekbe talán nem is kerülhettek volna.
Az 1974-ben kiadott, a banda nevét viselő bemutatkozó lemez zenei anyagát egész egyszerűen képtelenség volt figyelmen kívül hagyni: az album olyan példaértékű és minőségi muzsikát rejtett, hogy arra nem csupán a szakma, de a közönség is egyből felkapta a fejét. Rengeteg zenei stílus keveredett itt össze a Yes, a Genesis és az ELP által elindított billentyűorientált progresszív rocktól kezdődően a folkos, boogie-s, könnyen emészthető dallamokon keresztül egészen a jazzes és komolyzenei felhangokig, amelyek kivétel nélkül olyan mesteri dalokban öntöttek formát, hogy arra még negyven év után is simán rácsodálkozik az ember. Steinhardt virtuóz hegedűjátéka, az indián felmenőkkel is büszkélkedő Walsh hihetetlen hangszíne és dallamai, Livgren dallamformálási és kompozíciós képessége vagy Ehart ép ésszel felfoghatatlan ritmusai és játéka mind-mind zsenialitásról tesz tanúbizonyságot. Utóbbi úriember páldául csont nélkül ott van a három kedvenc ütősöm között, nyugodtan említsük is egy lapon a zenekar jó barátjának számító Neal Pearttel. Amikor pedig a progresszív rock emblematikus előadóiról esik szó bármilyen felületen, leggyakrabban a Rush, a Genesis, a Yes, a Pink Floyd az ELP és a King Crimson nevét olvashatjuk, az ugyancsak nagy létjogosultságú Kansas nevének említése nélkül, amit én mindig igazságtalannak érzek.
A lemezen már egy oly mértékben összekovácsolódott és egyedi zenekar hallható, hogy ilyenről manapság tényleg csak álmodozni lehet. Hatásaikat pedig nem csak az olyan későbbi progrock zenekarok vállalják fel, mint a Spock’s Beard, a Dream Theater, a Vanden Plas vagy éppen Lana Lane, hanem olyanok is, mint Dan Swanö és a – már nem létező – Pantera tagsága is, ahol Dime rendszeresen be is építette a Cowboys From Hell élő verzióiba a Carry On Wayward Son feledhetetlen részleteit.
(Cseke Feri, shockmagazin.hu)

A dalok:
1. “It Takes a Woman’s Love (To Make a Man)” Steve Walsh Walsh 3:08
2. “Two Cents Worth” Kerry Livgren, Walsh Walsh 3:08
3. “Icarus – Borne on Wings of Steel” Livgren Walsh 6:03
4. “All the World” Walsh, Robby Steinhardt Walsh and Steinhardt 7:11

5. “Child of Innocence” Livgren Walsh and Steinhardt 4:36
6. “It’s You” Walsh Walsh 2:31
7. “Mysteries and Mayhem” Livgren, Walsh Walsh and Steinhardt 4:18
8. “The Pinnacle” Livgren Walsh and Steinhardt 9:44
Bonus tracks on 2001 CD reissue
No. Title Length
9. “Child of Innocence” (Demo from the recording sessions) 5:04
10. “It’s You” (Demo from the recording sessions)

A zenészek:
Steve Walsh – organ, piano, clavinet, Moog synthesizer, congas, lead and backing vocals
Kerry Livgren – lead and rhythm guitars, acoustic guitar, piano, clavinet, Moog and ARP synthesizers
Robby Steinhardt – violin, lead and backing vocals
Rich Williams – lead and rhythm guitars
Dave Hope – bass guitar
Phil Ehart – drums, percussion
+
Earl Lon Price – saxophone on track 1

https://zenekucko.com/04765

Visits: 21

Publication author

offline 1 hónap

Levin

177

Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017