Makám & Lovász Irén – Szindbád (2002) Fonó Records

“Etnodzsessz és repetitív zene, kelet-európai, közel- és távol-keleti folklór – ezeket a “hívószavakat” jó párszor leírhattuk már, ha éppen a Makám zenekarnál időztünk. Kicsit már kínos is az ismétlésük, de nincs mit tenni: a Makám – immár tizennyolcadik éve – egy ilyen “önazonos” zenekar.
Aminek a legkevésbé sem mond ellent, hogy az utóbbi években a népdalénekes Lovász Irénnel új fejezetet nyitott, hiszen az énekhang megjelenése anélkül tette gazdagabbá és fogyaszthatóbbá, hogy “beáldozta” volna bármelyik meghatározó jegyét. Eddig két és fél albumot készítettek együtt: a ´99-es SkanZenen Irén Bognár Szilviával osztozott, aztán tavaly a 9 colinda következett – az egyetlen olyan karácsonyi lemez, amit én éppolyan szívesen hallgatok a fennmaradó háromszázhatvanvalahány napon…
És most itt van a Szindbád – ez a gyermekeknek készült album.

Aminél fogva az lenne a legszerencsésebb, ha (helyettem) inkább a “célközönsége” ítélné meg, de van bennem egy kis aggodalom: mifelénk azt jelzik az eladási mutatók, hogy a Hupikék törpikék és Pap Rita színvonala felett kevéssé fontos, hogy lemezzel “terheljük” a gyermekeinket.

Márpedig ez most jókora kár. Hiszen Krulik Zoltán kitűnő dalaival bizonyára örömmel azonosulna a képzeletnek, a könnyedségnek, a kedvességnek és a kreativitásnak azon tartománya, amellyel ugye a legtöbb gyermek a világra pottyan, hogy aztán… Az a melegség pedig, amely Lovász Irén hangjából dől, már eleve varázslatos erő, s bizony, ehhez megint csak úgy tudott hozzásimulni a Makám zeneisége, hogy megúszta “önfeladás” nélkül. Természetesen lekerekedtek a szerkezeti elemek, a kortárs zene és a dzsessz kissé meghúzta magát, s a dalok terjedelme is a szolidabb mértékhez igazodott, de mondom, mindez csak az arányok finomítása, amúgy kimondottan Makám. – Az egyik dal kifejezetten az aprónépre szabott, a másik inkább a felmenők kedvében jár, míg a harmadik kortalan – ezt kéretik megszorozni hattal, és ötven perccel máris beljebb vagyunk.
Tényleg, ne mulasszák el, ha javasolhatom.” (Marton László Távolodó)

A dalok:
1 Szindbád 4:13
2 Fonó 3:39
3 Mátyus 3:06
4 Kisteknőc 1:30
5 Malom 2:49
6 Panyiga 1:30
7 Este 2:35
8 Kis Mózes 2:35
9 Balaton 2:42
10 Tá Tia Tá 1:28
11 A Néma Halfiú 1:58
12 Vadgesztenye 2:57
13 Anzix 3:08
14 Zengővárkony 3:27
15 Vándor 1:58
16 Betlehem 3:24
17 Madárijesztő 3:24
18 Zöld Csoda-fény 1:38

A zenészek:
Kovács Zoltán – Contrabass, Cowbell
Krulik Zoltán – Guitar, Harmonium [Indian], Piano, Vocals (tracks: 7, 18)
Thurnay Balázs – Kaval, Tin Whistle, Flute [Moldavian], Marimba, Drum
Krulik Eszter – Violin, Vocals (tracks: 6, 8, 14)
Gyulai Csaba – Violin [Turkish], Udu, Drum [Big Bottoms], Percussion, Rainstick
Thurnay Balázs – Vocals (tracks: 5, 9, 11, 13, 15, 16)
Lovász Irén – Vocals (tracks: 1, 2 to 4, 6, 8 to 10, 12 to 14, 16, 17)

https://zenekucko.com/06916

0

Visits: 34

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Makám & Lovász Irén – Szindbád (2002) Fonó Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő + négy =

Password generation