Johnny Winter – Roots (2011) Megaforce Records

Johnny Winter

Johnny Winter (1944-2014), a legendás amerikai zenész 70 éves korában európai turnéján, Zürichben halt meg. 

Johnny Winter nagy idők nagy zenésze volt. Nyolc számot játszott Woodstockban, kavart Janis Joplinnal, túlélte a heroint, együtt emlegették nemzedéke két csillagával, Jimi Hendrix-szel és Jim Morrisonnal (utóbbival soha nem is találkozott, így nem igaz a legenda, hogy ők hárman közösen készítettek volna felvételeket).
Öccsével, a két évvel fiatalabb és szintén albinó Edgarral már kissrác korukban zenéltek, alig látszottak ki a fűből, amikor már Everly Brothers számokat adtak elő közönség előtt.
Ő tizenöt, Edgar tizenhárom volt, amikor a Johnny and the Jammersszel lemezen is megjelent első számuk, a School Day Blues. Huszonnégy, amikor rámosolyog a szerencse: megjelenik első saját albuma, és egy New York-i koncerten, amelyre véletlenül hívták meg, fölfedezi a Columbia Records.
A 600 ezer dolláros előleg, amelyet alig pár nappal később felajánlottak neki, a legmagasabb összeg volt addig a szakmában.
Nevéhez fűződik az első és alighanem egyetlen másféllemezes album, az 1969-es Second Winter, amelynek két lemezéből az egyiknek üres maradt a hátoldala.
A világ talán leghíresebb színpadán, a Madison Square Gardenben közösen koncertezett a nem sokkal később tragikusan fiatalon elhunyt Janis Joplinnal. Utána jött számára is a már említett kaland a heroinnal, amelyet utólag sem szégyellt, sőt: nyugodtan beszélt elvonókúrájának kínjairól.
Zenei értelemben legnagyobb sikerét az a három blues album jelenti, amelyet a zseniális Muddy Watersszel készített. Winter elsősorban producerként működött közre, de gitározott is rajtuk. Mind a három lemez Grammy díjas lett.
Az elmúlt évtizedekben fáradhatatlanul turnézott, olyan helyeken volt ő a fő produkció, mint a New Orleans-i Dzsessz és Örökség Fesztivál, a Chicagói Blues Fesztivál vagy a Svéd Rockfesztivál, visszajáró vendége volt Eric Clapton Keresztutak fesztiváljának. (Horváth Gábor, nol.hu)

“Roots címmel szeptember közepén egy olyan albummal ünneplik Amerika egyik legnagyobb fehér bluesgitárosát, amelyen a műfaj nagyágyúi szerepelnek: Sonny Landreth, Susan Tedeschi, Derek Trucks, Warren Haynes, Vince Gill, John Popper és természetesen a fivére Edgar Winter.
A 67 éves Johnny Winter erre a megtiszteltetésre igazán rászolgált, hiszen már vagy 50 éve készít lemezeket és több amerikai gitáros generáció számára is etalonnak számít a muzsikája és a „gyökerek” megismerését jelenti az ő játéka. Nekünk is volt alkalmunk kétszer is megcsodálni a képességeit Budapesten. Mostanában ritkán jelentet meg stúdióalbumokat, a legutóbbi az I’m a Blues Man volt 2004-ből. A Roots című korongon szereplő dalokat nagyon szereti Johnny – és elmondása szerint – mindegyikük nagy hatással volt rá. Biztos nagy élmény lesz nekünk is, ha majd hallhatjuk az I Believe I’ll Dust My Broom című veretes Robert Johnson-kompozíciót a világ jelenlegi első számú slide gitárosával, Derek Trucks-szal, ahogy együtt nyomják.”(Snradio.hu)

A számok:
01. T-Bone Shuffle (featuring Sonny Landreth)
02. Further On Up The Road (featuring Jimmy Vivino)
03. Done Somebody Wrong (featuring Warren Haynes)
04. Got My Mojo Workin’
05. Last Night (featuring John Popper)
06. Maybellene (featuring Vince Gill)
07. Bright Lights, Big City (featuring Susan Tedeschi)
08. Honky Tonk (featuring Edgar Winter on sax)
09. Dust My Broom (featuring Derek Trucks)
10. Short Fat Fannie (featuring Paul Nelson)
11. Come Back Baby (featuring John Medeski)

https://tinyurl.com/y8gbunxv

0

Visits: 9

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Johnny Winter – Roots (2011) Megaforce Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 2 =

Password generation