Scampolo – Under The Rainbow (2009) Moiras Records

Egy különleges nagylemez a rock and roll-t játszó Scampolo együttestől a magyar beat korszakból! A Scampolo volt az első nagy, rock and roll-t játszó magyar amatőr beat-együttes.

1961-ben a Földmunkagép Vállalatnál dolgozó fiatalok (Atkári Lajos gitár, Faragó “Judy” István dob, Markója József szaxofon, Selmeczi Sándor basszusgitár) alakították, így lett törzshelyük a Vigyázó Ferenc utcai kultúrterem. Nevüket egy akkor népszerű Romy Schneider filmvígjáték, a Tacskó eredeti címe (Scampolo) után vették fel.

A mai szóhasználattal “nagy” Scampolo csak 1962 nyarán állt össze Komár László ének, Faragó “Judy” István gitár, Harmath László gitár, Atkári Lajos ritmusgitár, Tihanyi Gyula dob felállásban. Ki tudja miért, de a Scampoló előtt sem tárult ki Szezám kapuja, hogy fekete korongra rögzíthessék legjobb dalaikat. Pedig 1966-tól létezett az együttes, és a nyolcvanas évekig azért összehoztak pár figyelemre méltó alkotást.

Néhány kislemezen, rádiófelvételen kívül nem maradt utánuk semmiféle hivatalos lenyomat. A Hungaroton fegyvertárából érkezett egy Komár László felvétel, meg egy másik Kovács Katival, aki Tolcsvay Béla szerzeményét vitte sikerre, a Scampoló kíséretével.

A József körúton létezett egy hangstúdió, a “Saját hangja, vigye haza”, itt bárki elkészíthette saját felvételét, szerény díjazás ellenében. Itt került sor két nóta rögzítésére a Varga László korszakból; egyiket az egykori Liversing basszusgitáros, másikat Bontovics Kati énekli.

A maradék hat szerzeményt Ausztriában, a liezeni Volkshausban, 1970. május 1-én és 2-án megtartott koncerten örökítették meg. Hála a hangmérnökök, ill. restaurátorok szakértelmének, a dalok meglepően jó minőségben szólalnak meg. Bontovics Kati egy Aretha Franklin átdolgozást és a Ten Years After, I Woke Up This Morning blues tételét elképesztő empátiával és energiával adja vissza, miközben saját egyénisége szinte átsüt előadásmódján.

Külön figyelmet érdemelnek Faragó “Judy” István virtuóz gitárszólói, amelyek hallatán talán maga Alvin Lee és Peter Green is elismerően csettintene. A másik kiemelkedő szólista (ma az Old Boys főnöke) Szidor László; ő Aretha Franklin Save Me c. számában csillogtatja meg billentyűs tudását (feltehetően Capri orgonán).

Még egy blues, mégpedig Fleetwood Mac-től, itt meggyőződhetünk arról, hogy Szidor nemcsak az orgonához ért, de nagyszerűen énekel is.

Tracklist:

01 – Save Me
02 – Belváros
03 – Maradj egy percig
04 – Need Your Love So Bad
05 – Sietős emberek
06 – Indian Rope Man
07 – Aranyásó
08 – The Bear
09 – Woke Up This Morning
10 – Átmentem a szivárvány alatt

Bonus track:

11 – Black Magic Woman

Archív felvételek!

https://zenekucko.com/scuntra

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 17

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Scampolo – Under The Rainbow (2009) Moiras Records” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

20 − tizenegy =

Password generation