Manfred Mann – Pretty Flamingo (1966) United Artists Records

Manfred Mann

Manfred Mann 1940. október 23-án Dél-Afrika fővárosában, Johannesburgban Mike Lubowitz néven született. 1961-ben Londonba költözött, ahol jazz-zongoristaként tevékenykedett.

Első együttese egy jazz kvartett volt, amit 1962-ben alakított meg, Mann-Hugg Blues Brothers néven. ( A másik névadó tag Mike Hugg vibrafonon játszott.) Rövid idő múlva Mann átszervezte a zenekart, és a blues-jazz keverékű zenéről könnyedebb stílusra váltottak. Orgonálni kezdett, Hugg pedig átült a dobokhoz. A további tagok: Paul Jones ének, szájharmonika; Mike Vickers gitár, szaxofon; Dave Richmond basszusgitár. Zenéjükből mellőzték a jazzt, és az akkori időszak legnépszerűbb irányzatához csatlakozva, könnyen megjegyezhető, rhythm and blues alapú dalaikkal egyre nagyobb sikereket értek el. 1964-ben nevüket Manfred Mann’s-re változtatták. A zenekar főleg Londonban és London környéki klubokban lépett fel.
Manfred Mann némi kísérletezgetést követően döntött: sikeres lesz.
A slágergyártás beindult, és olajozottan működött.
A lemez felvételeinek készítésekor a következő volt a csapat: Tom McGuinness – szóló- és basszusgitár; Mike Hugg – dobok és vibrafon; Paul Jones – szólóének, szájharmonika; Manfred Mann- orgona, zongora; Mike Vickers – gitár, alt szaxofon.
Vendég: Jack Bruce – basszusgitár.

A számok:
01. Pretty Flamingo (Mark Barkan) – 2:27
02. Let’s Go Get Stoned (Valerie Simpson, Nickolas Ashford, Joseph Armstead) – 3:48
03. Tired Of Trying, Bored With Lying, Scared Of Dying (Paul Jones) – 2:41
04. I Put A Spell On You (Jay Hawkins) – 3:34
05. It’s Getting Late (Manfred Mann, Mike Hugg, Paul Jones, Tom McGuinness) – 2:34
06. You’re Standing By (Tom McGuinness) – 2:45
07. Machines (Mort Shuman) – 2:24
08. Stay Around (Mike Vickers) – 2:24
09. Tennessee Waltz (Redd Stewart, Pee Wee King) – 3:01
10. Driva Man (O.Brown, M.Roach) – 2:28
11. Do You Have To Do That (Paul Jones) – 3:30

https://zenekucko.com/00327

0

Visits: 9

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt − 3 =

Password generation