Rémember – Half Full ’98 – ’07 (2014) Mamazone

Sok év zenekari hallgatás és csend után hallgathatunk egy új Rémember-lemezt, igaz nem vadonatúj szerzemények, hanem korábban kiadatlan, 1998 és 2007 között született dalok szerepelnek az alvó – csak ezen kiadvány erejéig visszatérő – együttes Half Full című albumán.

A munkálatokat komoly kutatómunka előzte meg: több száz rosszul dokumentált adat CD-t kellett átböngészni, hogy a számok eredeti sávjait – vagy legalább a tömörítetlen wavokat – kisebb-nagyobb sikerrel kiguberálják a digitális romhalmaz alól. Ahogy ez az “unreleased” kiadványoknál lenni szokott, itt sem a hangzáson van hangsúly, – a felvételeket eredetileg demónak szánták és maguk keverték – hanem sokkal inkább az exkluzív jellegen.

Van olyan track, amit a londoni nagyszobában vettek fel egy jól sikerült jammelés eredményeként, de akad stúdió felvétel is, amiért Vasaló saját bevallása szerint adna egy sallert magának, ha Marty McFly visszavinné ’98-ba a Yellow stúdióba. A Rémember lemezeit tekintve nemigen kötötte magát stílusokhoz, azok között szabadon ugrándozott, így ez a lemez is egy formabontó, stílushatárokat merészen feszegető alter-rock összeállítás.

Tracklist:

01 – 7 A.M.
02 – A Thing to Say
03 – Feel Like a Saint, Pt. 2
04 – Old Man Hit
05 – Hendon Jam
06 – Angel KingsX
07 – AFS 02
08 – Here’s Your Life
09 – Drake Equation
10 – Two Segments
11 – I Am 4 Years Old

https://zenekucko.com/rehaful

https://zenekucko.com/rehaful

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

18 − tizenhat =

Password generation