Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre (2014) Szerzői

Szabó Balázs

„Sokan kérdezik, hová sorolom az együttes stílusát, és azt szoktam mondani, hogy ez olyan könnyűzene saját szerzeményekkel, amelynek helyenként népzenei az ihletettsége és a merítettsége. Ettől lesz esetleg az az érzet, mintha a táncházból lenne kiragadva. Talán az ilyen fajta muzsika is lehet a népzene egy továbbélt formája” – mondta Szabó Balázs, a csapat alapítója, vezetője az MTI-nek. Megjegyezte, hogy a népzene mindig fontos szerepet játszott a közéletben, az emberek táncoltak rá, kiénekelték örömeiket, bánataikat és jó lenne, ha a népzene, a néptánc és a hagyományok fennmaradása még sok-sok nemzedéken át biztosított lenne itthon.

Szabó Balázs kitért arra, hogy zenekarát a pop és a folk közötti egyensúlyozás, a két világ felé mutatott nyitottsága miatt egyaránt hívják világzenei és popzenei színpadokra játszani a különböző fesztiválokra. „Popberkekben is megpróbáljuk elhinteni a magot, el szeretnénk érni, hogy senki se feszengjen a népzenétől, és fordítva, vagyis a rockosabb dalokat is befogadják a folkosabb közegben. De azért régóta van átjárás a két világ között: sokan jártak előttünk, és utánunk is sokan fognak még. Fontos, hogy mindig ízlésesen, arányos hangszereléssel, dallamvilággal próbáljunk meg nyúlni a témákhoz.”

A dalok:
01.Hétköznapi 04:37
02.Apám a vadludakkal 05:29
03.Faragatlan herceg 03:46
04.Sorskönyv 03:05
05.Bujkáló 04:28
06.Megmozdultam 03:39
07.Ami elhasadt 03:55
08.Magammal szemben 03:20
09.Nincs idő 04:21
10.Embervédő állatok 04:13
11.Dézsma 05:10
12.Adjon Isten, rózsám 06:08

A muzsikusok: Acsády Soma – basszusgitár;Ferencz László – dob; Harangozó Sebestyén – gitár; Ölveti Mátyás – cselló; Szabó Balázs – ének, hegedű, gitár, kaval, cajon
+
Dorozsmai Gergely – shaker (9); Fekete Márton Kispuma – brácsa (5,6,8); Molnár Péter – nagybőgő (5); Pagonyi András – harmonika (1)

https://zenekucko.com/05385

0

Visits: 16

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre (2014) Szerzői” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

18 − hét =

Password generation