“Első ránézésre meglehetősen furcsa párosnak tűnik Wynton Marsalis és Eric Clapton duója, még akkor is, ha „csupán” egy egyszeri produkció húzónevei (igaz, Marsalis közreműködött Clapton 2010-es albumán).
Felmenői révén az amerikai trombitás egyértelműen a vérében tudhatja a jazzt, míg az angol gitáros inkább a rock műfajában teremtett értékeket, a közös pont pedig egyértelműen a blues. És végre akad valaki (konkrétan: a zenetörténettel komolyan, klasszikus előadói és oktatói szinten egyaránt foglalkozó Marsalis), aki nem akarja mindenáron a feketéknek kisajátítani ezt az eredetileg sajátosan amerikai kifejezésmódot, mely angol és ír gyökerekkel ugyanúgy rendelkezik, mint nyugat afrikaival és afro-amerikaival. Így tekintve a dalokra azonban rögtön érthető, miért és milyen eredménnyel állhatott össze e két – mondjuk ki – szupersztár.
…
Az album valódi érdekessége voltaképp nem is a különös, Atlanti-óceánon átívelő együttműködés, hanem a konkrét megvalósításhoz választott stílus: az 1920-as évek egyik tipikusnak mondható felállása és az a nem mindennapi elevenség, ahogy megszólalnak a dalok. Mintha a – legtökéletesebben F. Scott Fitzgerald regényeiben ábrázolt – jazz korszak elevenedne meg egy és egynegyed órára a lemezen a maga felszabadultságával, az élvezetek (ezúttal nyilván zenei gyönyörökről lehet csak szó) hedonista habzsolásával, a másra, nem ritkán a tiltottra való rányitással, amihez mégis valamiféle elitizmus, nem mindennapi műveltségből fakadó kifinomultság társul.
…
Legszívesebben azt mondanám, inkább azt esik nehezemre eldönteni, kinek ne ajánljam a lemezt, de tisztában vagyok vele, hogy a jazz befogadásához – bármennyire népszerű és könnyen emészthető is ez a zene – ráhangoltság vagy előképzettség (vagyis legalább valamennyire vájt fül) szükségeltetik. Mindazonáltal valóban megéri megismerkedni a tradicionális blues világának e változatos mustrájával, hátha kedvet kapunk még több, hasonló felvételhez is. Már csak a tehetségüket a csapatnak teljesen alávető Marsalis és Clapton miatt is érdemes.” (Galamb Zoltán, Ekultura.hu)
A számok:
1. Ice Cream
2. Forty-four
3. Joe Turner’s Blues
4. The Last Time
5. Careless Love
6. Kidman Blues
7. Layla
8. Joliet Bound
9. Just A Closer Walk With Thee (feat. Taj Mahal)
10. Corrine, Corrina (feat. Taj Mahal)
Előadók:
Wynton Marsalis – ének, trombita
Eric Clapton – ének, gitár
Victor Goines – klarinét
Marcus Printup – trombita
Chris Crenshaw – harsona, ének
Don Vappie – bendzsó
Chris Stainton – billentyűs hangszerek
Dan Nimmer – zongora
Carlos Henriquez – bőgő
Ali Jackson – dob
Taj Mahal – ének, bendzsó (9, 10)
https://zenekucko.com/01748
Visits: 6
Publication author
“Wynton Marsalis & Eric Clapton – Play The Blues (2011) Rhino Records, Warner Music” bejegyzéshez egy hozzászólás