Hobo Blues Band – Középeurópai Hobo Blues (1980) • Hungaroton

Elhunyt Póka Egon, a többek között Máté Péter- és Weiner Leó Díjas basszusgitáros és zeneszerző, a magyar blues és rockzene egyik nagy alakja.

1978 áprilisában egy Lajos utcai kocsmában megalakult a Hobo Blues Band.Ez Hobo elképzelése szerint egy hobbi zenekar, amelynek akkori tagjai a következők voltak: Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár), Földes László (ének).

Nyáron sorra került az első Hobo Blues Band koncert a Lőrinci Ifjúsági Parkban, majd novemberben csatlakozott az együtteshez Póka Egon, akinek inspirációja alapján lépett az együttes a profi vonalra.

Tagcsere eredményeképpen csatlakoztak: Döme Dezső (dob), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár). Egy évvel a megalakulás után, 1979-ben csatlakozott az addigi állandó vendég, Deák Bill Gyula is.

Két évvel rá az együttes egy klubot nyitott az FMH-ban, majd megjelenik az első és egyetlen kislemeze a bandának. Forgatni kezdik a Kopaszkutya című, Szomjas György rendezte filmet és megjelenik az első albumuk Középeurópai Hobo Blues címen.

1. Operett
2. Leples bitang
3. Édes otthon
4. Hey Joe
5. Ki vagyok én?
6. Rózsadomb blues
7. Mindenki sztár
8. Középeurópai Hobo Blues II.
9. 3-20-as Blues

Deák Bill Gyula – ének
Földes László – ének
Kőrös József – gitár, ruhatervek
Pálmai Zoltán – ütőhangszerek
Póka Egon – basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek
Szénich János – gitár
+
Presser Gábor – zongora, szájharmonika
Éri Péter – tambura

Középeurópa Kórus:
Ménes Ágnes, Éri Márton, Komárik Anna, Csóri Sándor, Éri Péter, Gáti György, Morcz Csaba, Papp Zoltán, Riba József, Unoka Zsolt, Vértes György, Zsolnay Csaba
Karigazgató: Földes László

 

https://links.snahp.it/fYH0uvFmGAhyvwy9L27AB5Nz7w0Qqy9Pcmw




 

1

Találatok: 367

Publication author

offline 2 nap

dali300

38
Comments: 395Publics: 1304Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?