Patricia Barber – Café Blue (1994/2002) Premonition/Mobile Fidelity

Patricia Barber

A kortárs dzsessz egyik poétikus különutasa Patricia Barber (1955) chicagói dalszerző, zongorista-énekes intim hangvételű, sötétebb tónusú, melodikus és misztikus világa több szempontból is kilóg a nemzetközi fősodorból, mégsem válik el teljesen tőle.

Valahol félúton lebeg a mainstream és az underground között, a fősodorhoz képest túlságosan egyéni, intellektuális és befelé forduló, a radikálisokhoz képest viszont túlontúl befogadható, hagyományosabb hangvételű, a popkultúrával is érintkező szerzői világ.
Patricia Barber pályájára nem mondhatni, hogy leányálomként indult. Pedig profi muzsikusok gyermekeként jött a világra 1956-ban, Chicagóban, a szelek városában, a papa, Floyd “Shim” Barber többek között Glenn Miller zenekarában is játszott, édesanyja pedig lokálisan jegyzett bluesénekes volt. Ily módon a családban a zene, mindenekelőtt a blues és a dzsessz természetes közegnek, magától értetődő kommunikációs formának számított. A tinédzser Patricia mégsem akart muzsikus lenni, csak élte az életet, élvezte a művészetet, küzdött a környezetével és önmagával, mígnem huszonévesen úgy döntött, mégiscsak kihasználja a benne szunnyadó tehetséget, és zenésznek áll. Kisebb, félreesőbb chicagói bárokban játszott esténként, kezdetben standardeket, aztán alkalmanként már saját szerzeményeket. Saját bevallása szerint is évekbe telt, míg megtalálta az egyéniségének megfelelő hangot és előadásmódot, amit persze sokáig sem a közönség, sem a helyi kritikusok nem díjaztak különösebben. Mígnem 1989-ben magánkiadásban meg nem jelentette bemutatkozó, Split című albumát.
Harminchárom éves volt ekkor, kellően érett és merész, ebben az alig negyvenöt perces anyagban már szinte minden ott van, ami őt később annyira egyénivé és izgalmassá tette, rendkívül mély, maszkulin, visszafogottságában is erős érzelmekkel teli hangja, alapvetően minimalista, mégis kellően invenciózus zongorajátéka, és hát a dzsesszhez való eléggé szokatlan, egyéni hozzáállása. S nem utolsósorban – a szintén ekkoriban felbukkant nemzedéktárs Cassandra Wilson mellett – ő volt az, aki az Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan, Peggy Lee és Carmen McRae fémjelezte női vokális dzsesszhagyományba végre új életet és perspektívát lehelt. (Hogy aztán a nála nyolc évvel fiatalabb, minden téren attraktívabb és simulékonyabb Diana Krall pár évvel később szinte minden babért learathasson.)
Patricia Barber abból a szempontból is dzsessztörténeti jelentőségű, hogy az elsők között vett a repertoárjába, majd lemezre pop- és rockdalokat, emelte azokat a műfajban mindenki által elfogadott, a mai napig etalonnak számító standardek szintjére. Ezek egyike, a Smokey Robinson-féle My Girl már ott hallható az 1992-es Distortion Of Love című lemezén, amely egy évvel előzte meg Cassandra Wilson ebből a szempontból szintén mérföldkőnek számító Blue Light ‘Til Dawn című albumát.
A kilencvenes évek derekától aztán Patricia Barber pályája szép lassan kiegyenesedett, ahogy jelentek meg az újabb lemezei (Café Blue, 1994, Modern Cool, 1998, Nightclub, 2000, Verse, 2002), úgy terjedt a híre, nőtt rajongóinak tábora, fogadta be őt a dzsesszvilág, kezdte a szakma és a média is a helyén kezelni sajátos vízióit és kvalitásait. “Több mint költő, több mint énekes, több mint dalszerző. Egyik kategória sem képes egymaga visszaadni művészete lényegét” – írta róla a Stereophile, “egy beatköltő lelke és egy angol professzor elméje tükröződik dalaiban” – tromfolt rá a W Magazine. (Jávorszky Béla Szilárd)

A számok:
01 What A Shame
02 Mourning Grace
03 The Thrill Is Gone
04 Romanesque
05 Yellow Car III
06 Wood Is A Pleasant Thing To Think About
07 Inch Worm
08 Ode To Billy Joe
09 Too Rich For My Blood
10 A Taste Of Honey
11 Nardis
12 Manha De Carnaval

A zenészek:
Patricia Barber – vocals, piano
Michael Arnopol – bass
John McLean – guitars
Mark Walker – drums, percussion, body parts

https://zenekucko.com/01495

0

Visits: 13

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Patricia Barber – Café Blue (1994/2002) Premonition/Mobile Fidelity” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt + 13 =

Password generation