Fonográf – DDR (1974-76) (2001) Amiga

Akinek még nincs elege a ’70-es évek kapitalizmust romboló kultúrbombáiból, az most kapaszkodjon meg, kapcsolja be a biztonsági övét, mert itt van a Fonográf német nyelvű akusztikai fegyvere. A valamikori Varsói Szerződés tagállamai szíves örömest osztogatták egymásnak a kulturális javakat, mi is kaptunk cserébe George Zamfirt, Karel Gott-ot, Alla Pugacsopvát, hogy csak egy párat említsek a felejthetetlen nevek közül. Magyarul ugyan egyik sem adott ki lemezt, de mi sem nagyon énekeltünk például “csehszlovákul” vagy románul, annál inkább oroszul, csak egy kicsit más műfajban. Mivel azonban a Pártvezetésen kívül elég sokan beszélték és értették a német vagy az angol nyelvet -pláne nyugati irányban-, magától értetődő volt, hogy ilyen módon is bizonyítsuk a züllő kapitalizmusnak, mi is bármikor tudunk világszinvonalú produkciókat létrehozni.

A Fonográf együttes a gyakorlattól eltérően nem egy nagylemezzel harcolt a munkásosztály társadalmáért, hanem több részletben fejtette ki romboló tevékenységét az Amiga lemezcég gondozásában megjelenő kislemezek formájában. Összesen hat kislemez jelent meg az akkori Kelet-Németországban, egyes lemezeken négy felvétellel, a többsége két számot tartalmazott. Internetes források szerint ezeket az 1974-76 között kiadott felvételeket válogatás formájában az Amiga megjelentette LP lemezként. A digitális változat bootleg-ként terjedt el.

A lemez tartalma:
01 – Susi (Zazi)
02 – Mudchen du Feine (Vidéki kislány)
03 – Élsz valahol
04 – Az első villamos
05 – Es tut mir leid (Mondd, hogy nem haragszol rám)
06 – Tanzmaschine (Zenegép)
07 – Álmomban
08 – Hajnali utazás
09 – Használat előtt felrázandó
10 – Egy őszinte dal
11 – Ich geh’ dem Wind entgegen
12 – Mudchen in der ersten Reihe
13 – Álmodunk és ébredünk
14 – Ha felepül végül a házunk
15 – Az első sorban ült (instr.)
16 – Vén vagyok, akár a Föld (instr.)

Barnus 2011 Április 19-i bejegyzésének frissítése larryz feltöltésével.

https://ouo.io/Uk0OjkP

0

Visits: 10

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kilenc − 8 =

Password generation