Andy Palacio & The Garifuna Collective – Wátina (2007) Cumbancha Records

Andy Palacio (1960-2008), a Nyugat-Afrikából behurcolt rabszolgák és a karibi őslakosok keveredéséből kialakult, mintegy negyedmilliós garifuna népcsoport hagyományos zenéjének világszerte legismertebb képviselője Belize-ben, egy Barranco nevű tengerparti faluban született.
2008-ban stroke következtében bekövetkezett halálakor a quart.hu így mutatta be őt:
“Egy ideig tanárként dolgozott, és amikor Nicaraguában találkozott az ország egyik utolsó, garifuna nyelven beszélő emberével, elhatározta, hogy életét annak szenteli, hogy megőrzi kultúráját. Először a belize-i rádió garifuna nyelvű műsorának vezetője lett, aztán a nyolcvanas évektől kezdve zenélni kezdett. Mégpedig az ún. punta rock műfajban, amely a hagyományos punta ritmusvilágra épül, ám a modern popzene hangszereivel dolgozik. A kilencvenes évek közepétől kezdve működött együtt Ivan Duran producerrel, aki az első belize-i, hagyományos zenékre fókuszáló kiadót, a Stonetree-t is elindította.
Duran irányításával együtt zenélt több kubai zenésszel is, de az igazi nagy tettük az volt, hogy összehozták a Garifuna Collective nevű együttest, melyben több generációnyi garifuna zenész játszik. Velük jelentette meg tavalyi Watina című lemezét, melyet Palacio legnagyobb művészi sikerének tart a kritikai közvélemény, egyben pedig a tavalyi év legfontosabb világzenei albumai közé került több szaklap év végi listáján. Zenei díjak mellett kultúrpolitikai elismerésekből is bőven kijutott Palaciónak, többek között az UNESCO felvette őt a “Békéért dolgozó művészek” hivatalos listájára.”

Ez a lemeze az amazon.com által összeállított, 100 Greatest World Music Albums of All Time listájának első helyezettje.

A számok:
01. Wátina (I Called Out) 4:45
02. Weyu Larigi Weyu (Day By Day) 4:24
03. Miami 3:46
04. Baba (Father) 4:03
05. Lidan Aban (Together) 4:46
06. Gaganbadibá (Take Advice) 4:19
07. Beiba (Go Away) 4:08
08. Sin Precio (Worthless) 3:17
09. Yagane (My Canoe) 2:25
10. Águyuha Nidúheñu (My People Have Moved On) 5:14
11. Ayó Da (Goodbye My Dear) 3:29
12. Ámuñegü (In Times To Come) 5:28

https://zenekucko.com/06482

0

Visits: 9

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Andy Palacio & The Garifuna Collective – Wátina (2007) Cumbancha Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 4 =

Password generation