Apocalyptica – Inquisition Symphony (1998)  PolyGram

Első lemezük, az 1996-ban megjelent Apocalyptica Plays Metallica for Four Cellos még csak elsőszámú kedvencük dalait dolgozta át a 16 húrra, a két évvel későbbi Inquisition Symphony azonban már a heavy-metál szélesebb spektrumát rajzolta fel nem kevés hangjegyből. „Ez a lemez tisztán megalkotott túláradó zajt és eufónikus melódiákat tartalmaz” – figyelmeztetnek a CD-füzetben.

A címadó darab, amelyben szinte várjuk, hogy megjelenjen a hírhedt nagy inkvizítor, Tomás de Torquemada az eretnekek máglyáitól lángoló XV. századi Spanyolország és kínzókamrák rémképével a hátterében, a bevezetésben elénk tárja egy készülő halálraítélt utolsó perceit, majd a tűznyelvek az egekig csapnak, egyre több oldalról, egyre gyorsabban, egyre fájdalmasabban. Az eredeti darab a brazil Sepultura trasher-banda műve volt. Ugyancsak Ibériába visz a Torreador, Eicca darabja inkább hemingway-i, mint turistáknak való hangulatot áraszt. Toppinené a bevezető Harmageddon, csatajelenet a javából, valamint az M.B. is, egyfajta morbid scherzo, misztikus-keleties beütéssel. A Sepulturát sem ússzuk meg ennyivel: a Refuse/Resistben még azt a „homokot nyelt éneket” is tudják a vonókkal utánozni, amely annyira jellemző a trashre. Kap egy dalt, már-már játékosat, a Faith No More (From Out Of Nowhere), és törnek-zúznak-sivítoznak-fűrészelnek a Pantera nevében (Domination).

Antero Manninen, Eicca Toppinen, Max Lilja, Paavo Lötjönen – cselló

Tracklist:

01 – Harmageddon
02 – From Out Of Nowhere
03 – For Whom The Bell Tolls
04 – Nothing Else Matters
05 – Refuse / Resist
06 – M.B.
07 – Inquisition Symphony
08 – Fade To Black
09 – Domination
10 – Toreador
11 – One

Külön köszönet Nagygazemberimi-nek a lemezért és az eredeti feltöltésért!

https://tinyurl.com/y6se954n

0

Visits: 6

Publication author

offline 6 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 5 =

Password generation