Blackmore’s Night – A Knight in York (2012) UDR

“Ritchie Blackmore, a világ egyik legjobb gitárosa, amióta 1993-ban végleg búcsút intett a Deep Purple-nek, azóta zenei vágyait kiélve reneszánsz és középkori zenékben utazik (igaz, előtte még készített egy rockalbumot a Rainbow-val). Az azóta feleségül vett Candice Nighttal (már kislányuk is született nemrég), ezzel a fiatal, csodálatos hangú amerikai énekesnővel közösen létrehozott együttesük, a Blackmore’s Night kötelékében járják a világot, s hódítanak meg újabb és újabb rajongókat ennek a történelmi hangulatú, nagyon kiérlelt és finom zenének.

A dalok többségét Ritchie írta, vagy pedig ültette, hangszerelte át a hagyományos kompozíciókat. A megkapóan lírai vagy éppen az élet örömét hangsúlyozó dalok tényleg úgy szólnak, mint modern reneszánsz dallamok, máskor pedig mintha csak egy középkori kastélyban vagy várban játszana az aktuális együttes. Nem véletlenül keresi koncertjein is az együttes az ilyen ihletet nyújtó kastély, vár, fogadó színpadát vagy éppen egy szép épület koncerttermét. Ahogy tették ezt mostani, A Knight In York (mely szójátéknak sem rossz) című koncertalbumuk (és az ehhez készült DVD-jük) alkalmával is. A csapat 2011-es turnéján, először(!) eljutva Angliába, York városában is fellépett, az ottani Nagy Operaházban. (Baranyi György, szoljon.hu)

1. Locked Within The Crystal Ball
2. Gilded Cage
3. The Circle
4. Journeyman
5. World Of Stone
6. The Peasant’s Promise
7. Toast To Tomorrow
8. Fires At Midnight
9. Barbara Allen
10. Darkness
11. Dance Of The Darkness
12. Dandelion Wine
13. All The Fun Of The Fayre
14. First Of May

http://tinyurl.com/y29ob4p6

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Blackmore’s Night – A Knight in York (2012) UDR

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy + öt =

Password generation