Bródy János és a Fonográf – Hang nélkül {Remastered} (1989/1994) Hungaroton-Gong

Bródy János (Budapest, 1946. április 5. –) énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia, Maróti Géza építész dédunokája. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol, mint mondja, kiderült: a dallamokhoz illeszthető szavak egymás után rendezéséhez neki volt a leginkább tehetsége. Első házasságából három gyermeke született: Dániel, Luca, Barbara, a másodikból született Máté.

Önálló előadói karrierje 1978-ban kezdődött a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon tartott előadásaival. A műsor már akkor Az utca másik oldalán címet viselte, kifejezve az alkotó művészi magatartását. Ezzel a címmel jelent meg 1994-ben negyedik önálló lemeze, amelynek előzményei 1980-ban a Hungarian Blues, 1985-ben a Ne szólj szám és 1989-ben a Hang nélkül című albumok voltak.

Bródy János – ének, gitár

Közreműködnek:
Fonográf együttes: Szörényi Levente, Móricz Mihály, Tolcsvay László, Szörényi Szabolcs, Németh Oszkár

Dés László – szaxofon
Bródy Luca és Dani
Bródy Éva

Tracklist:

01 – Engedd, hogy szabad legyek
02 – Hull az eső
03 – Egy hétig tart
04 – A magány
05 – Filléres emlékeim
06 – Álmodom
07 – Nem történt semmi
08 – Hang nélkül
09 – Mama kérlek
10 – A fiam meg a lányom
11 – Légy hű magadhoz
12 – Hungarian Blues
13 – A szavak
14 – Ne szólj szám
15 – Földvár felé félúton
16 – Átmeneti állapot
17 – Suttog a szél
18 – Zárt osztály
19 – Ha én rózsa volnék

https://zenekucko.com/brojahanne

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

1

Visits: 120

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Bródy János és a Fonográf – Hang nélkül {Remastered} (1989/1994) Hungaroton-Gong” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy × négy =

Password generation