A német Carl Orff (1895-1982) és a magyar Kodály Zoltán (1882-1967) között rengeteg párhuzam vonható. Amellett, hogy mindketten nagy tekintélyű és sikeres zeneszerzők voltak, a zenepedagógia terén is újat nyújtottak, mi több, nevükhöz sajátlagos módszer kapcsolódik.
Egyetlen tekintetben viszont Orff egyértelműen felülmúlta jeles pályatársát – neki megadatott, hogy a világ legtöbb táján ismert, elismert, ráadásul közkedvelt darabbal koronázza meg zenei törekvéseit.
Nem mintha a Psalmus Hungaricus vagy a Háry János akárcsak egy fikarcnyival is gyengébb lenne a Carmina Buranánál, sőt…
Ám míg Kodály szívének minden szálával a magyar hagyományokhoz kötődött, és így lelkületében szinte kizárólag saját honfitársait sikerült megszólítania műveivel, addig Orff egy régvolt éra latinul és ófelnémetül megszólaló költészetéhez alkotott lényegében kortalan zenei szövetet.
Ekképp lehetséges, hogy a modern köntösbe öltöztetett középkori dalok legismertebbjének, az „O Fortuna”-nak hangjai számtalan filmben felcsendültek már, és több modern feldolgozásban (hogy csak egyet említsek, a svéd szimfonikus metál banda, a Therion 2000-es Deggial című albumán szereplő verzióban) is ismertek.
Amint a mű alcíme – „énekesekkel és kórussal, valamint hangszerekkel és mágikus képekkel előadandó világi dalok” – sugallja, az elhangzó énekek nem magasztos egyházi himnuszok, hanem meglehetősen köznapi, dévaj – akár delíriumos látomásokat is idéző – szerelmes és kocsmadalok.
A zenei szerkezet ehhez idomulva a múltidéző gregorián énekek egyszólamú tisztasága mellett reneszánsz és balkáni táncritmusok, a korszak orosz muzsikájával – Prokofjevével és Sztravinszkijéval – összecsendülő hangszerelési megoldások, sőt, kabarédalokra emlékeztető, frivol dallamok nem egyszer erős kontrasztot alkotó „foltjainak” egymás mellé helyezéséből áll össze. (ekultura.hu)
https://zenekucko.com/05109
Visits: 7
Publication author
