Chris Rea – Auberge (1991/2004) 2000 Fruitgum Records

“A Beautiful Losers együttest 1975-ben alapította az ír és olasz felmenők gyermekeként 1951-ben napvilágot látó Chris Rea.
Először Magdalene néven futott, ám hamarosan átkeresztelte a bandát. Ugyan a két klasszist nem közös munkájuk folytán jegyzi a jelen, azt meg kell említenünk, hogy a próbálkozás nem volt sikertelen. Olyannyira, hogy a híres Melody Maker című zenei hetilap a legjobb új zenekarként üdvözölte a formációt.
A “zenekarozást” azonban a jelek szerint nem a “Fátyolos Hangnak” találták ki, hiszen Rea 1978-ban neki is futott a mai napig ragyogóan ívelő szólókarrierjének. Már első albuma, a Whatewer Happened To Benny Santini rögtön aranylemez lett és magán hordozta későbbi stílusjegyeit: a könnyed, melodikus hangzást, a kifinomult gitárjátékot, ő maga pedig hol énekelt, hol dörmögött jellegzetes parlandójával.
Sokan sokféle hatást igyekeztek dalaiban meghallani, azonban az igazságot keveseknek sikerült felismerniük. Rea a rhythm and blues-t, a country-t és a folk-beat-et a kelta hangzásvilággal ötvözte. Egyébként Fool (If You Think It’s Over) című száma az amerikai Billboard 100-as listáján a 20. helyig kúszott 1978-ban, ami nem volt kis dolog.
Ugyan Rea a harsány punk korszakban háttérbe szorult, hamarosan ismét hallatott magáról. ’83-ban nagyot szólt a Water Sign, és sokak kedvence lett az I Can Hear Your Heartbeat. Hamarosan újabb nagy névvel “állt össze”: a Rollling Stones-ból kiugrott Bill Wymannel létrehozták a Willie And The Poor Boys-t. A banda nem volt valami sikeres, és a gitáros-énekes tovább keresgélte útját. Az évtized végén azonban úgy istenigazából megtalálta: 1989-ben jött ki a kritika által agyondicsért és a mai napig legendás albuma, a The Road to Hell. A lemezt sikeres európai és tengerentúli koncertsorozat követte, s a füstös baritont egyszerre ismerte meg és követelte az egész világ.
Következő, Auberge című korongja többszörös platinalemez lett, és Chris Rea végtelennek tűnő koncertkörutakba kezdett. Majd kis időre megpihent, és a zene melletti másik nagy szenvedélyének, a Forma-1-nek és a Lotus istállónak szentelte idejét, amelyben jelentős tulajdonrésszel rendelkezett.” (muxonline.hu)

A számok:
01. Auberge
02. Gone Fishing
03. You’re Not a Number
04. Heaven
05. Set Me Free
06. Wintersong
07. Red Shoes
08. Sing A Song Of Love To Me
09. Every Second Counts
10. Looking For The Summer
11. And You My Love
12. The Mention Of Your Name

https://cutt.ly/uedZCj

0

Visits: 13

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × 1 =

Password generation