Deák Bill Gyula – Rossz vér (1984/1995) Hungaroton-MEGA

A Rossz vér Deák Bill Gyula bluesénekes első nagylemeze, de egy Hobo Blues Band lemeznek is tekinthetnénk, hiszen az akkori H.B.B. felállás készítette. Az albumon ma már olyan örökzöld szerzemények hallhatóak, mint a Felszarvazottak balladája, vagy a címadó szerzemény, amelyeket mind a mai napig játszanak a koncerteken. Földes László (Hobo) két dalban is közreműködik a lemezen, az egyik a már említett Felszarvazottak balladája, a másik pedig az album zárószerzeménye az Ez a helyzet. A klasszikus rock és blues dalok közül, egyedül a Ne szeress engem! című darab lóg ki, amit a lemez művészeti vezetője Presser Gábor írt. A Presser – Dusán szerzemény erőteljes billentyűs befolyást mutat. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a dalban vendégeskedik, a Ki Mit Tud? győztes jazz énekesnő Falusi Mariann is. Összességében elmondható, hogy a Rossz vér című album, mind a zene, mind a szövegek tekintetében, egy tökéletes lemez, amely a szocializmusban élő „kisember” bús siralmait örökíti meg. – Wikipédia

Deák Bill Gyula – ének
Földes László – ének
Falusi Mariann – ének
Tátrai Tibor – gitár
Póka Egon – basszusgitár
Döme Dezső – dob
Bodonyi Attila – Hammond orgona
Fogarassy János – Hammond orgona
Bodonyi Attila – szájharmonika, vokál

Tracklist:

01 – Rossz vér
02 – Őrülj meg, kicsi!
03 – Ne szeress engem!
04 – Mindenem a tévé
05 – A felszarvazottak balladája
06 – Középeurópai Hobo Blues III.
07 – Ez a helyzet

https://zenekucko.com/debigyurover

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 70

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 + 20 =

Password generation