Dés László – A fal mögött (1984) Krém

Dés László 1974 óta van jelen a magyar zenei életben, és 1979-ben alapította meg Dimenzió nevű, kortárs zenét játszó dzsesszegyüttesét. Három lemez után 1982-ben oszlatta fel a Dimenziót, és az időt kihasználva készítette el 1983-ban önálló szólólemezét, A fal mögött címmel, amely azután 1984-ben jelent meg. A szólóalbuma előretörés a poprockdzsessz felé, azaz olyan típusú szerzemények ezek, amelyeket a szélesebb hallgatóság is befogadhat. A számokban így ehhez mérten hol a szaxofon, hol a gitárok, hol a billentyűsök vagy éppen a rézfúvósok viszik a szolisztikus szerepet. Sőt, Mártha István vezetésével még egy vonószenekar is erősíti a hangzást.

Dés László – szaxofon, zongora
Szakcsi Lakatos Béla – zongora
Tóth Tamás – basszusgitár

László Attila – gitár
Horváth Kornél – ütőhangszerek
Karácsony János – gitár
Solti János – dob
Lerch István – szintetizátorok
Tolcsvay László – szintetizátorok
Füzes Péter – kürt
Gőz László – harsona
Szaláncyy Ferenc – basszus harsona
Mártha István – vonósok hangszerelés, vezényel

Tracklist:

01 – Trisztán lovaglása
02 – Júlia mosolya
03 – Kamasz dal
04 – A fal mögött
05 – Végső érv
06 – Hajnaltól reggelig
07 – Aura

https://zenekucko.com/delafalmo

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 44

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 17 =

Password generation