Schiff András – Domenico Scarlatti 12 Sonatas (1976/1994) Hungaroton Classic

Schiff András

Giuseppe Domenico Scarlatti (Nápoly, 1685. október 26. – Madrid, 1757. július 23.) olasz, barokk zeneszerző. Alessandro Scarlatti, a híres nápolyi operaszerző fia, Bach és Händel mellett a barokk zene egyik legnagyobb alakja.

Apja tanításának köszönhetően korán, mindössze tizenhat évesen nápolyi királyi orgonistává nevezték ki. Velencében tanult, majd Rómában apja helyébe lépett mint Mária Kazimira lengyel királyné zenemestere, azt követően 1713-ban a Szent Péter-bazilika maestro di capellá-ja lett. 1719-ben V. János portugál király meghívására a lisszaboni udvarba utazott, ahol a királyi kápolna kórusát és zenekarát vezette, egyben a király gyermekeinek zenemestere is volt. Mária Borbála infánsnőt követve Madridban telepedett le, ahol zeneoktatással, illetve zeneszerzéssel foglalkozott. Hosszas betegség után 1757. július 23-án halt meg a spanyol fővárosban. Scarlatti számos művet írt, de híressé elsősorban csembalóra írt szonátái révén vált. Általuk Scarlatti olyan technikai újítások gyakorlatát alakította ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatúra kihasználása, az egy hangon történő repetálás, futamok és vakmerő ugrások. Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösképpen Spanyolországban és Angliában. (Wikipédia)

Schiff András (Budapest, 1953.) Kossuth- és Liszt Ferenc díjas  magyar zongoraművész. 1979-ben emigrált Nagy-Britanniába, jelenleg Londonban vagy Firenzében tartózkodik. 1987 óta osztrák, 2001 óta brit állampolgár.
A királynő 2014-ben lovaggá ütötte.

A művek:
1 Sonata in E major K.162. Andante 4:46
2 Sonata in A major K.322. Allegro 4:17
3 Sonata in B minor K.96. Allegro 4:21
4 Sonata in D major K.96. Allegro 4:53
5 Sonata in E minor K.394. Allegro 5:31
6 Sonata in F major K.17. Presto 3:54
7 Sonata in C major K.420. Allegro 6:09
8 Sonata in F major K.518. Allegro 7:37
9 Sonata in F minor K.519. Allegro assai 2:59
10 Sonata in A major K.208. Andante e cantabile 3:57
11 Sonata in G major K.427. Presto, quanto sia possibile 2:03
12 Sonata in D major K.491. Allegro 6:03

https://zenekucko.com/06755

0

Visits: 6

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

15 + hét =

Password generation