Doobie Brothers – World Gone Crazy (2010) HOR Records

Az Est.hu írja a lemezről: “Lehet, hogy a világ megőrült, de a Doobie Brothers ebből a kreatív káoszból semmit nem emel be a zenéjébe, az együttes ugyanazon a sínen robog, mint néhány évtizede. Az öregfiúk nosztalgiájukkal nem bántanak senkit, és láthatóan jól is érzik magukat. A Doobie Brothers tíz esztendeje nem adott ki nagylemezt. Ez a hetvenes években rohadtul nem így volt, 1971-től 1978-ig minden egyes évben szorgosan megjelentetett egy új albumot a népszerűsége csúcsán álló banda, és az évek során el is ment 30 millió korong világszerte. Az 1980-as One Step Closert követően kilenc év pihenő következett, aztán jött a Cycles és a Brotherhood, majd után újabb kilenc évet kellett várni egy új Doobie hangadásra. Ez volt a Sibling Rivalry 2000-ben, amely után ismét csend és hullaszag lengte körül a csapatot kerek tíz évig, ami ugye gombócból is sok. Így értünk el a mához, mindenki (de főleg a régi vágású rockzene kedvelőinek) örömére váratlanul megszületett a zenekar tizenharmadik sorlemeze World Gone Crazy címmel.
Aki nem ismerné az együttest, jobb, ha tudja, hogy a tagok között nincs egyetlen Charles Doobie, vagy mondjuk Jonathan Doobie sem – a testvériség neve nem családi, hanem muzikális rokonságra utal. Jelenleg négy öreg róka szolgáltatja a muzsikát, de az LP-n két tucat közreműködő is segített abban, hogy minél sokszínűbb produkció szülessen. És azt sem árt tudni, hogy – bár a zenekar neve hallatán mindenkinek a Long Train Running funkos riffje ugrik be (esetleg a Listen To The Music, melynek refrénjét naponta hárommilliószor hallhatjuk a VH1 egyik reklámjában) – nem egy egyslágeres bandáról van szó. Számtalan tisztességes dal, album írható a számlájukra, ám az is igaz, hogy ha csak egy válogatáslemez van a birtokunkban a négyestől, azért még élhetünk teljes életet.
A World Gone Crazy-ben megvan minden, amire egy ilyen típusú lemezen számíthatunk: kocsmahangulat, cowboy-romantika, fúvósok, klimpírozó boogie és dögös riffek. Hamisítatlan amerikai rockzene ez, a Creedence Clearwater Revival, a Grand Funk Railroad, a The Band vagy a Lynyrd Skynyrd hangvételében, és az utóbbi években nagy divat lett a fiatal zenekarok körében is ez a déli hangulatú, maszkulin muzsika (Kings Of Leon, The Evett Brothers, Band Of Horses), így az is lehet, hogy népszerűbb lesz a kiadvány, mint a legutóbbi albumok.”

A számok:
01 – A Brighter Day
02 – Chateau
03 – Nobody
04 – World Gone Crazy
05 – Far From Home
06 – Young Man’s Game
07 – Don’t Say Goodbye (feat. Michael McDonald)
08 – My Baby
09 – Old Juarez
10 – I Know We Won (feat. Willie Nelson)
11 – Law Dogs
12 – Little Prayer (Bonus Track)
13 – New York Dream (Bonus Track)

A zenészek:
The Doobie Brothers
Tom Johnston – lead and backing vocals, acoustic guitars, electric guitars[7]
Pat Simmons – lead and backing vocals, acoustic guitars, electric guitars
John McFee – backing vocals, acoustic guitars, electric guitars, banjo, mandolin, violin; drums, percussion (10)
Michael Hossack – drums, percussion
+
Michael McDonald – vocals (7)
Willie Nelson – vocals (10)
Ross Hogarth – guitar (4); drums, percussion (10)
Tim Pierce – guitar (4)
Bob Glaub – bass (all but 10)
James Hutchinson – bass (10)
Gregg Bissonette – drums (4, 6)
Joey Waronker – drums (8)
Karl Perazzo – percussion (1, 6, 9, 13)
Ted Templeman – tambourine (2)
Guy Allison – piano, Wurlitzer electric piano, Hammond organ, other keyboards
Bill Payne – piano (2, 4, 6, 8, 11), Hammond organ (1, 2, 4, 11, 13)
Kim Bullard – synthesizer (5), keyboards (7, 9), piano (9)
Norton Buffalo – harmonica (7)
Marc Russo – saxophones (4, 13)
Mic Gillette – trumpets, trombones (4, 13)
Cameron Stone – cello (5)
Siedah Garrett – backing vocals (1)
Dorian Holley – backing vocals (1, 8, 13)
Nayanna Holley – backing vocals (1, 13)
Darryl Phinnessee – backing vocals (1, 8)
Amy Holland-McDonald – backing vocals (7)
Gail Swanson – backing vocals (7)
Tim James – backing vocals (9)

https://zenekucko.com/00661

0

Visits: 5

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

12 + tizenkilenc =

Password generation