Fairport Convention – Liege & Lief (1969/2002) Universal Island Records

Fairport Convention

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százhetvenedik (170) lemeze a brit Fairport Convention zenekar negyedik nagylemeze.A brit zenekar 1967-ben alakult. Szédületes, és teljesen indokolt zenei karrierjük, a nyolcvanas évek elején tartott néhány éves szünettel a mai napig is tart.
“A Fairport zenéje túlmutat a az irányzat keretein, bár kezdetben az amerikai előadók (Dylan, Byrds) hatását tükröző szerzeményeket játszottak London uderground klubjaiban.
A brit tradicionális folk irányába akkor indultak el amikor Dyble helyére a Strawbs együttesből érkező Sandy Denny állt.
A 69-ben megjelenő három album: What We Did In Our Holidays, Unhalfbricking és a Liege & Lief mestermunka.
Ez utóbbi mérföldkő a folk-rock történetében hiszen ez a korong jelenti az elektronikus folk születését. Ezeken a lemezeken már dominálnak a folkos elemek, a hangzásban az elektromos hangszerek az uralkodóak.
Figyelemre méltóak a hosszú instrumentális betétek.
Közben az együttes folyamatos személycseréken esett át: az elhalálozott Lamble helyét Dave Mattacks foglalta el, és csatlakozott hozzájuk a nagyszerű folk-hegedűs, Dave Swarbrick.
Sajnos minden idők legjobb angol folk énekesnője: Sandy Denny is elhagyta a zenekart és szólókarrierbe kezdett.
Ötödik albumuk felvételein Richard Thompson még jelen van de ezt követően ő is kiválik a bandából. 1971-ben az eredeti formációból már csak Nicol maradt. Ennek hatására a megjelenő lemezek zenei minősége jelentősen csökkent, de szerencsére 1974-ben Sandy Denny visszatért és hozta magával férjét, Trevor Lucas énekes-gitárost is. A Fairport ismét a folk-rock vezető együttesévé vált. A nagyszerű periódus azonban nem tartott soká: 1978-ban Denny tragikus halála véget vetett az együttes diadalútjának. 79-es nagylemezüket a Farwell, Farwell-t búcsúzásnak szánták, hiszen a zeneker feloszlott. Az egykori tagok szólókarrierbe kezdtek, nem kis sikerrel. Szerencsére azonban 1985-ben Nicol, Matthews és Pegg úgy döntöttek, hogy ismét életre keltik a Fairport Convention-t.
Ric Sanders és Cathy Lesurf segítségével újjáalakították a bandát mely a változó idők ellenére ismét nagy sikerrel debütált. Thompson kívülről segítette őket: dalokat írt a zenekar számára. Elég sűrűn változó személyzettel de a Fairport folyamatosan adta és adja ki lemezeit, turnéznak és továbbra is a folkzene meghatározó alakjai, akiknek neve egyet jelent a zenei professzionalizmussal és a minőséggel.” (literatura.hu)

A Fairport Convention 1969-ben három lemezt jelentetett meg.
Ez, a  negyedik albumuk megjelenésekor nem volt igazán nagy siker, anyagilag pedig semmiképpen.

A zenészek: Sandy Denny – vocals; Dave Swarbrick – fiddle, viola; Richard Thompson – electric & acoustic guitars, backing vocals; Simon Nicol – electric, 6-string & 12-string acoustic guitars, backing vocals; Ashley Hutchings – bass guitar, backing vocals; Dave Mattacks – drums, percussion.

A dalok:
01. Come All Ye (Sandy Denny, Ashley Hutchings) – 4:55
02. Reynardine (traditional, arranged by Fairport) – 4:33
03. Matty Groves (trad., arr. Fairport) – 8:08
04. Farewell, Farewell (Richard Thompson) – 2:38
05. The Deserter (trad., arr. Fairport) – 4:10
06. Medley (trad., arr. Dave Swarbrick) – 4:00
The Lark in the Morning
Rakish Paddy
Foxhunters’ Jig
Toss the Feathers
07. Tam Lin (trad., arr. Swarbrick) – 7:20
08. Crazy Man Michael (Thompson, Swarbrick) – 4:35
CD reissue bonus tracks (previously unreleased)
09. Sir Patrick Spens (trad., arr. Fairport)
10. Quiet Joys of Brotherhood (Take 1) (trad., arr. by Denny, Thompson, Swarbrick, Dave Mattacks, words by Richard Fariña;)

A 2013. szeptember 14-i bejegyzés frissítése.

https://zenekucko.com/04854

0

Visits: 5

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 4 =

Password generation