The Guess Who – American Woman (1970/2000) RCA Victor

“A  Guess Who, Kanada egyik legismertebb rockbandája Winnipeg városában alakult Chad Allan (Allan Kobel) és Randy Bachman vezetésével.

Eredetileg Chad Allan And The Expression néven futottak, ezen a néven készítették azt a felvételt is amely elindította őket a siker útján. Johnny Kidd: Shakin All Over című számát dolgozták fel és meglepetésre a felvétel befutott a kanadai sikerlistán, sőt az államokban is bekerült a top 40-be. Ugyanezen címmel készült el első albumuk is, de ekkor a kiadó reklámfogásként a misztikusnak ható Guess Who? (na, ki az?) nevet aggatta rájuk. A cselfogás bevált, a banda elindult a siker útján. Az igazi nagy áttörésre ugyan még várni kellett, de egyre inkább kezdett testet ölteni az a zenei stílus amely a hatavanas évek végének egyik meghatározó együttesévé tette a Guess Who-t. Zenei világuk igen széles körből merített: a folk, a rhythm&blues, a blues, a psychedélia elemei egyaránt fellelhetőek dalaikban.
1968-ban jutott el a formáció arra az érettségi szintre amikor zenéjük már nemzetközi viszonylatban is meghódította a közönséget és a kritikát egyaránt. Ekkor jelent meg Wheatfield Soul című korongjuk mely a Billboard 50-es listáján landolt, a róla kimásolt These Eyes című szám pedig a hatodik helyre futott fel. Mivel addíg kell ütni a dobot amíg meleg, kövekező évben kiadták a Canned Whead című albumot, melyről a Laghing, az Undun és a No Time című dalok jutottak el a toplisták élvonalába. Az új évtized beköszönte elhozta a banda számára a nagy áttörést. Megjelent az American Woman című korong mely a legjobb tízbe került a Billboardon, a lemez címadó dala pedig vezette a listákat, mint ahogy a No Sugar Tonight is. Ezzel a Guess Who lett az első kanadai együttes amelynek dala vezette a Billboard Hot 100-as listáját.
Sajnos a sikerrel együtt az ellentétek is kiéleződtek a csapaton belül, aminek legfőbb oka Randy Bachmann hirtelen áttérése a mormon vallásra. Ezen nézetei oda vezettek, hogy a Filmore East-i koncertjük után Bachman kiszállt a bandából és saját karrierjét kezdte egyengetni. Nem kevés sikerrel, hiszen létrehozta a vilghírű Bachman-Turner Overdrive nevü formációt.” (Kovács Miklós)

A számok:
01 – American Woman (5:11)
02 – No Time (3:50)
03 – Talisman (5:10)
04 – No Sugar Tonight-New Mother Nature (4:55)
05 – 969 (The Oldest Man) (Instrumental) (3:00)
06 – When Friends Fall Out (3:04)
07 – 8-15 (3:31)
08 – Proper Stranger (4:06)
09 – Humpty’s Blues American Woman (Epilogue) (6:12)
Bonus Track:
10 – Got To Find Another Way (Previously Unreleased) (2:51)

A zenészek:
Burton Cummings – organ, lead vocals, piano, rhythm guitar, flute, harmonica
Randy Bachman – lead and rhythm guitars, backing vocals, tambourine
Jim Kale – bass, backing vocals
Garry Peterson – drums, backing vocals, percussion

https://zenekucko.com/06994

0

Visits: 26

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

The Guess Who – American Woman (1970/2000) RCA Victor” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

hat − három =

Password generation