Hétrét – Eriggy az utamra (2008) Szerzői kiadás

A Hétrét zenekar 1998 nyarán alakult az Őrségben – innen az elnevezés is, hiszen az Őrség nem más, mint „Hétrétország” (Sülyi Péter). Az ország ezen szöglete mindig is a különböző kultúrák és hagyományok olvasztótengelyének számított. A régió számos nemzetiségnek ad otthont, így zenei hagyományokban is rendkívül gazdag. Az ír tradicionális kezdetektől a különféle népek népzenéjét feldolgozó és helyenként a magyarral és egymással is ötvöző, jelenleg dominánsan magyar népzenei alapokra építkező együttes zenéje, stílusa, előadásmódja mára teljesen kiforrott.

A Hétrét számtalan meghívásnak tesz eleget az ország különböző pontjain, valamint az országhatárokon túl is felbukkanó rendezvényeken (Sziget Világzenei Nagyszínpad, Savaria Karnevál, Vidor Fesztivál, Szoboszlói Folk Hétvége, Pécsi Napok, Boglári Szüret, Keltenfest (Ausztria), vagy az idei Zene Ünnepén Pozsony…).

„Az album címe, az Eriggy az utamra! arra utal, hogy a Hétrét zenéje a népzenei motívumok irányába tolódott el. Ugyanakkor, módosítva a mondást, azt is magába foglalja, hogy gyere velünk és hallgasd a muzsikánkat , illetve, hogy a tréfa, a humor sem áll távol tőlünk.”

Hochrein Judit – furulyák, harmonika, ének
Kardos Endre Bozi – fuvola, kaval, orrulya, doromb, EWI-4000 S, ének
Kása Ilka – hegedű, ének
Lőrincz Tamás – dobok, derbuka, bodrán, ének
Óvári Miklós – akusztikus-és elektromos gitárok, gitárszinti, mandolin, saz
Radics Igor – dobok, kajun, cserépdob
Szántner László – basszusgitár
Tóth István – akusztikus gitárok, dobro, ének
Varga Veronika – ének, furulya

Tracklist:

01 – Kinyílik az idő
02 – Széles a Cserta
03 – Madárka
04 – Gyere ki te gyöngyvirág
05 – Kopanica
06 – Ha
07 – Csömödéri kisvasút
08 – Tiltnak rózsám
09 – Szeretőm e táncba
10 – Gunyhó-dal
11 – Régi közt a szépet

https://tinyurl.com/yytqbykd

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Hétrét – Eriggy az utamra (2008) Szerzői kiadás

” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhét + tizenegy =

Password generation