Illés – Human Rights (1971) Pepita

A Human Rights című album 1971-ben jelent meg, mint az Illés-együttes negyedik, úgynevezett „fehér albuma” (Angela Davisnek ajánlva). Az összekötőszöveget Mensáros László mondja el. Ez az album a magyar beat-zenében az első beat-oratóriumi kísérlet. A mikrobarázdás hanglemezen megjelent első kiadáshoz egy fekete-fehér fénykép is tartozott, melyen Angela Davis volt látható, bilincsben, két ember kíséretében.

Illés – Human Rights (1971) Pepita bővebben

0

Találatok: 389

Illés – Illések és pofonok… (1969) Hungaroton

Illés

Boldogult úrfikoromban rongyosra hallgattuk az Illés együttes harmadik, korszakalkotó nagylemezét. A lemez (bakelit) azóta is megvan nekem, csak Bródyval szólva több a zaj már rajta mint a jel. (Ez persze az 1993-as digitalizált változat.)  bővebben

0

Találatok: 212

Illés – Best of Illés (1996) Hungaroton-Gong

Illés

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a múlt panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körül a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorújába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjúsága!

Nem tehetek róla, de a valahai Illés együttes dalait hallgatva mostanában – tán a korom teszi smile – Arany János fenti sorai jutnak eszembe. bővebben

1

Találatok: 195

Illés – Legendás kislemezek 1965-1969 (1983) Hungaroton-Krém

Ifjúkorom nagy magyar kedvence volt az Illés együttes, dalaikat ma is dúdolgatom. Kislemezeikből készült ez a válogatás. Illés – Legendás kislemezek 1965-1969 (1983) Hungaroton-Krém bővebben

0

Találatok: 143

Illés együttes – Boldog város (1978/2007) 2000 FruitGum Corp.

Rég elhagyott, színvonalas blogjában írta 2011-ben Illés Lajos együttesének lemezéről John Smith : “Időnként – kronológiai logika gyaníthatóan nem fedezhető fel ebben a folyamatban – az emberiség megifjodik. No nem az egész emberiség, csak a – hogy is mondjam csak – kultúrája, művelődése, vagy nevezzük, aminek csak akarjuk. Illés együttes – Boldog város (1978/2007) 2000 FruitGum Corp. bővebben

0

Találatok: 63

Illés – Ezek a fiatalok – OST (1967/2007) 2000 Fruitgum Records

“1967 egyik nyári délutánján egy kicsiny Balaton melletti üdülőfalu, a Budapesttől mintegy 140 kilométerre fekvő Balatonlelle szokatlan eseményre készülődött: a bevett gyakorlattól eltérően nem a magyar főváros valamelyik ismert moziját, hanem a nevenincs itteni kertmozit jelölték ki az új magyar zenés játékfilm, az Ezek a fiatalok (These Youngsters) ősbemutatójának helyszínéül. Illés – Ezek a fiatalok – OST (1967/2007) 2000 Fruitgum Records bővebben

0

Találatok: 144

Illés – Az Illés másik oldalán (1996) Hungaroton Records

Az album a zenekar felbomlásával egyidőben, Ne sírjatok lányok.. címmel került a boltokba, és mindössze fél éven át volt kapható. Darabjai a később megjelent Illés “összkiadásokban” sem kaptak helyet. Illés – Az Illés másik oldalán (1996) Hungaroton Records bővebben

0

Találatok: 121

Illés – Illés 50 Jubileumi gyűjtemény [5CD Box Set] (2014) Hungaroton

2015. januárjában ünnepeli az Illés együttes megalakulásuk 50. évfordulóját. A jubileumhoz méltó képpen csatlakozva az 5 Illés albumot hangzásban és külsőben egyaránt megújulva, a borítókban a dalok szövegével és sok-sok korabeli fotó bemutatásával adták ismét ki. Az albumokat a korban odaillő kislemezekkel egészítették ki, úgy hogy most az 5 CD-n szinte valamennyi valaha megjelent kislemez-dal is megtalálható. A lemezek mellett 70 oldalas Illés-szövegkönyv található.

Illés – Illés 50 Jubileumi gyűjtemény [5CD Box Set] (2014) Hungaroton bővebben

0

Találatok: 177