Johannes Brahms – 21 Hungarian Dances (1982) Deutsche Grammophon

Johannes Brahms (1833-1897) a késői német romantika képviselője, a bécsi klasszikusok formai hagyományainak folytatója Hamburgban született.
Brahms mint csodagyermek már igen korán feltűnt zongoraművészi képességeivel, majd Marxen irányításával zeneszerzést is tanult.
A család anyagi helyzete azonban igen szűkös volt, ezért különféle matrózkocsmákban zongorázott. Életében döntő változást jelentett a magyar hegedű virtuóz, Reményi Ede, akinek 1853-ban zongorakísérője lett. Másik jótevője ugyancsak világhírű magyar hegedűművész volt, Joachim József, akinek révén Liszttel és Schumann-nal került kapcsolatba. Az ifjú Brahms nemcsak nagyszerű és hallatlanul érett zenész, hanem rendkívül szuggesztív fiatalember is lehetett.

A maga idejében — Liszt, Wagner forradalmi jelentőségű újításai mellett — Brahms nem számított haladó művésznek. Míg mások a „jövő zenéjét” írták, ő tudatosan fordult a német barokk zene hagyományai felé, és a hangszerelés legnagyszerűbb vívmányainak korában szándékosan archaizált zenekari szólamainak orgonaszerű, súlyos, olykor nehézkes felrakásával. Ugyanakkor rendelkezett a harmóniáknak és dallamfordulatoknak azzal a szín- és fényhatásával, azzal az érzékenységével is, amely szinte már utódainak, az impresszionistáknak sajátja. Napjainkban talán soha nem látott népszerűséget ért el Brahms zenéje; szimfóniái és versenyművei éppoly állandó műsorszámai a hangversenyeknek, mint kamaramuzsikája, zongoraművei és megkapó szépségű dalai.

Nagyarányú gondosan megtervezett művei mintául szolgáltak a zeneszerzést tanulóknak még a XIX-XX. sz. fordulóján is (pl. Bartók első művei). Négy szimfóniája (főleg az I. és a IV.), Német Requiem c. oratóriuma, 2 zongora és 1 hegedűversenye sűrűn hallható rádióban és koncerteken. Zongora szólóműveit és egyes kamaradarabjait is gyakran játsszák.
A rövidebb darabok közül kiemelkednek a Haydn témájára írt variációk, továbbá a tragikus nyitány és az Akadémiai nyitány. A nyitány itt nem valami színdarabhoz vagy operához írt előjáték, csupán azért adta ezt a címet a szerző, mert mint a nyitányok, ez is összetett, de egy tételes mű. Az Akadémiai nyitányt Brahms 1879-ben írta, abból az alkalomból, hogy a boroszlói (ma: Wroclaw, Lengyelország) egyetem díszdoktorává választották. A nyitányba beleszőtt régi német diákdalokat is, köztük a nálunk is ismert Gaudeamus igitur kezdetűt.
A verbunkos zenénél már utaltunk rá, hogy Brahms műveit nagymértékben áthatja a verbunkosmuzsika dallam és formavilága. Az ízig-vérig magyaros műfajt egészen magáévá tette, mintegy anyanyelvi szinten művelte. 21 magyar táncából a legnépszerűbb, legközismertebb és a legtöbbet játszott az V. Magyar tánc. ( Romhányi László, audioland.hu)

A táncok:
No. 1 in G minor. Allegro molto
No. 2 in D minor. Allegro non assai
No. 3 in F major. Allegretto
No. 4 in F sharp minor. Poco sostenuto – Vivace
No. 5 in G minor. Allegro
No. 6 in D major. Vivace
No. 7 in F major. Allegretto
No. 8 in A minor. Presto
No. 9 in E minor. Allegro ma non troppo
No. 10 in F major. Presto
No. 11 in D minor. Poco andante
No. 12 in D minor. Presto
No. 13 in D major. Andantino grazioso
No. 14 in D minor. Un poco andante
No. 15 in B flat major. Allegretto grazioso
No. 16 in F minor. Con moto
No. 17 in F sharp minor. Andantino
No. 18 in D major. Molto vivace
No. 19 in B minor. Allegretto
No. 20 in E minor. Poco allegretto
No. 21 in E minor. Vivace

Brahms Magyar táncait a Bécsi Filharmonikus Zenekar adja elő Claudio Abbado vezetésével.

https://zenekucko.com/04777

0

Visits: 9

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhat − 5 =

Password generation