John Abercrombie – Night (1984) ECM Records

John Abercrombie

John Abercrombie (1944-2017) a New York állambeli Portchesterben született. A bostoni Berklee College of Musicban végzett tanulmányai után négy évig gitározott Johnny “Hammond” Smith együttesében. 1969-ben visszatért New Yorkba, hogy immáron magasfokú hangszertudását kiváló zenészek társaságában kamatoztassa.

Az elkövetkező öt esztendőben Randy és Michael Brecker társaságában a Dreams együttesben muzsikált, és a Chico Hamilton Banddel turnézott, többek közt a Montreaux-i Jazz Fesztiválon is játszott. Számtalan zenekarvezető kereste meg egy vagy több fellépésre Gil Evanstől Gato Barbierig, de Billy Cobham fúziós csapata, a Spectrum volt az, amelynek tagjaként Abercrombie elismertsége ugrásszerűen megnőtt. Ez a keményen játszó, rockhatás alatt álló banda kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy virtuóz technikáját és fantáziáját karrierjének e korai korszakában bemutathassa. A hetvenes évek derekára aztán Abercrombie új és egészen másféle hangvételt alakított ki.

Abercrombie megalakította saját trióját, a Timelesst, amellyel lágyabb, puhább, letisztultabb stílusban játszott. 1975-ben ezt az együttesét a Gateway trió váltotta fel, amelyben Dave Hollanddal és Jack DeJohnette-tel dolgozott együtt.

Azután három évvel később egy kvartett következett. Abercrombie-nak a ’80-as évek óta megszámlálhatatlan fellépése és lemezfelvétele volt. Folytatta együttműködését DeJohnette-tel, és jó néhány felejthetetlen duettet produkált Ralph Townerrel is. Saját kvartettjében többek között Michael Breckerrel szerepelt, később  létrehozott egy all star big bandet, mellyel rögzítették Charles Mingus Epitaph-ját.
Abercrombie elvitathatatlanul az egyik legsokoldalúbb jazz gitáros volt, aki kezében toll helyett pengetőt tartva több mint ötven éve a legkifinomultabb stílusban írta a jazz történetét. (bjc.hu)

A számok:
1 Ethereggae 8:28
2 Night 5:02
3 3 East 4:34
4 Look Around 9:02
5 Believe You Me 7:43
6 Four On One 6:42

John Abercrombie guitar
Jan Hammer keyboards
Jack DeJohnette drums
Michael Brecker tenor saxophone

https://zenekucko.com/07667

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 5 =

Password generation