Monty Alexander – Here comes the Sun (1971/2016) MPS Records

Aki Monty Alexander zenéjét közelebbről ismeri, annak könnyen eszébe juthat a római Janus isten, akinek fő attribútuma a kettősség.

Ez a hasonlat egyrészt azért lehet indokolt, mert Alexandert az Egyesült Államokon keresztül ismerte meg a világ, hiszen játékmodora és repertoárja a Nat King Cole-tól és Oscar Petersontól eredeztethető hagyományban gyökerezik. Mind e közben a másik oldalról gyökereit mélyen abba a hagyományba látszik ereszteni, amelyet leginkább jamaikai popzenének nevezhetünk. Ez a két zenei műfaj első pillantásra meglehetősen különböző világokhoz tartozik. Viszont már a jamaikai nép története elvezet ahhoz a következtetéshez, hogy a “jamaikai folklór” és az “amerikai (értsd: USA) jazz” zenei szempontból közelebbi rokonságban állnak, mint azt általában gondolják. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy Alexander 17. életévéig Jamaikában élt, és azóta (1961) él az Egyesült Államokban. Így rögtön érthető lesz, hogy két ilyen különböző zenei tradíció hogyan olvadhat össze.

Montgomery Bernard Alexander 1944 június 6-án született Jamaika fővárosában, Kingstonban, és ennek a dátumnak köszönheti a Montgomery nevet. Ugyanis ezen a napon következett be a szövetségesek partraszállása Normandiában, és ezen a szülők annyira fellelkesedtek, hogy a brit csapatok parancsnokának, Montgomery marsallnak nevére keresztelték fiukat. (Franz Krieger)

01. Montevideo (4:22)
02. Where Is Love (5:04)
03. Here Comes The Sun (4:55)
04. Love Walked In (6:19)
05. Brown Skin Girl (4:37)
06. This Dream Of Mine (4:06)
07. So What (10:26)

Personnel:
Monty Alexander – piano
Eugene Wright – bass
Duffy Jackson – drums
Montego Joe – congas

A felvételek 1971. június 6-án New York városában készültek.

https://tinyurl.com/y86js5eh

0

Visits: 7

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

18 − 16 =

Password generation