Natacha Atlas – Strange Days (2019) Whirlwind Recordings

Natacha Atlas

Azt senki sem tagadhatja, hogy Natacha Atlas (1964) rendkívül attraktív hölgy. Nőiességét nem is próbálja elrejteni, hiszen előadásainak gyakran része a hastánc. Emellett hangjából is árad a szenvedély.
De Natacha Atlas vonzereje legalább annyira rejlik a rendkívülien sokoldalú zeneiségében, amelyben a Közel-Kelet és Európa zenéjét házasítja. Származása is erősen inspirálta arra, hogy a különböző kultúrák zenei világa közötti átjárhatóságot keresse.
Apai ágon marokkói zsidó és egyiptomi, anyai ágon brit családból származik.
Ő már Belgiumban és Angliában nőtt föl, mégis hamar visszatalált a gyökerekhez, bár nagyobb sikerei előtt egy salsazenekar tagja is volt.
Így nem esik nehezére, hogy akár négy nyelven is énekeljen (francia, angol, arab, spanyol). Mielőtt szólókarrierbe kezdett volna, a Transglobal Underground nevű brit zenekar énekese volt, s már itt is az afrikai, a keleti és a nyugati zene fúziójával kísérletezett.
Atlas dalaiban fontos szerepet szán a muszlim és a zsidó kultúra közelítésének, minthogy maga is egy személyben hordozza mindkét kultúra jegyeit. Leginkább azonban az arab zenébe ásta bele magát, annak is a populárisabb vonalaiba, melyet a legkülönfélébb stílusokkal párosít. Közkedvelt dala például az legendás blues-zenész, Screaming Jay Hawkins szerzeménye, az I Put a Spell on You, vagy a francia sláger, a Mon amie en rose arabos feldolgozása. Dalai a nyugati és az arab világban egyaránt népszerűek, Egyiptomban például több szappanoperában is hallhatók.  (mupa.hu)

A számok:
1. Out of Time
2. Maktoub
3. Min Baad
4. All the Madness
5. Sunshine Day
6. Lost Revolutions
7. Inherent Rhythm
8. Words of a King
9. It’s a Man’s World
10. Moonchild

A zenészek:
Natacha Atlas, voice (tracks 1-10) backing vocals (tracks 2 & 7), electronics and sound design (track 10)
Samy Bishai, violin (tracks 1-10), viola (tracks 1-3, 6) electric guitar (tracks 5 & 10), backing vocals (tracks 2 & 10)
Hayden Powell, trumpet (tracks 1, 2, 4 & 8), flugelhorn (tracks 5 & 10)
Robinson Khoury, trombone (tracks 2, 4, 5, 8 & 10)
Alcyona Mick, piano (tracks 1-9)
Andy Hamill, double bass (tracks 1-9)
Asaf Sirkis, drums (tracks 1, 3, 4-6)
Laurie Lowe, drums (tracks 2, 7 & 8)

https://zenekucko.com/07719

0

Visits: 13

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Natacha Atlas – Strange Days (2019) Whirlwind Recordings” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy − 4 =

Password generation