Nazareth – Expect No Mercy (1977/2002) A&M Records/Eagle Records

 

Megint egy olyan kíválóságra emlékezem, aki pár napja itt hagyott minket: hosszan tartó betegség után november 8-án 76 éves korában meghalt Dan McCafferty, a skót Nazareth énekese, frontembere.

Ahogyan azt már nagygazemberimi Dan McCafferty 2019-es utolsó szóló lemezének kapcsán megírta, kevés olyan jellegzetes hangú énekes van a szakmában mint ő, ráadásul a banda megalakulásától 1968-tól egészen 2013-ig együtt turnéztak, sőt betegsége dacára 2019-ben még kiadta a fent már említett remek lemezt.

 

Azt gondolom, hogy sem Dan McCafferty-t sem a Nazareth-et nem igazán kell bemutatni itt a kuckóban, ha esetleg a név alapján valakinek mégsem ugrana be, akkor Dan McCafferty hangja úgyis a helyére teszi a dolgot. Sokan a Nazareth első nagy sikerére a Hair Of The Dog című albumukra esküsznek, amely tényleg emlékezetes mű, én ma mégis a nagy kedvencemmel, az 1977-ben megjelent Expect No Mercy albummal emlékezem Dan McCafferty-re. Az alább megtalálható mű a 1977-es lemez 30. évfordulós kiadása pár bónusz dallal.

Ma este, miközben hallgatom McCafferty hangját, nem holmi sörökkel, meg borokkal, hanem egy pohárka jóféle felföldi tüzes vízzel enyhítem bánatomat. Hallgassátok ti is az utánozhatatlan hangú Dan McCafferty-t!

A kiadvány zenei anyaga:
01 – Expect No Mercy
02 – Gone Dead Train
03 – Shot Me Down
04 – Revenge Is Sweet
05 – Gimme What’s Mine
06 – Kentucky Fried Blues
07 – New York Broken Toy
08 – Busted
09 – Place in Your Heart
10 – All the King’s Horses
11 – Greens (B-Side)
12 – Desolation Road (B-Side)
13 – Gone Dead Train (Edited Version)
14 – Expect No Mercy (Alternate Version)
15 – Place in Your Heart (Alternate Edited Version)
16 – Kentucky Fried Blues (Edited Version)
17 – Expect No Mercy (Live)

Az előadók:
Dan McCafferty – vocals
Darrell Sweet – drums
Pete Agnew – bass guitar, guitar
Manny Charlton – guitar

Kellemes zenehallgatást!

https://justpaste.it/85qgp

1

Visits: 102

Publication author

offline 1 hét

kalmy

Avatar 24
Comments: 234Publics: 52Registration: 04-10-2017

Nazareth – Expect No Mercy (1977/2002) A&M Records/Eagle Records” bejegyzéshez 5 hozzászólás

    1. Ilyenkor általában két dolog szokott az eszembe jutni:
      – megint egy banda, amelyiknek a koncertjére élőben már biztosan nem jutok el
      – micsoda koncerteket rendezhetnek ott fent csak azokkal, akik az elmúlt pár évben hagytak itt minket. Egészségedre!

      0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 + 15 =

Password generation