Pink Floyd – Animals (1977/1997) Harvest Records

A Pink Floyd Animals című albuma akár Roger Waters szerzői lemezének is tekinthető.  Három, tíz percnél is hosszabb számában Waters az embereket három csoportba sorolja. A kutyák a magányos halálra ítélt üzletemberek, a disznók a korrupt politikusok és erkölcscsőszök, s végül a többiek, a vezért vakon és öntudatlanul követő birkák.
“A borító Waters elképzelései alapján készült, mivel (ahogy Nick Mason fogalmazott “Inside-Out” nevű könyvében) ez volt az első eset, hogy a Hipgnosis által bemutatott tervek közül egyik sem tetszett az együttesnek.
A borítón (a baloldali első két kémény között) látható, héliummal töltött disznót a London külvárosában található Battersea Power Station kéményei közé kötötték ki. A fotózás első napján – arra az esetre, ha a disznó valamilyen oknál fogva elszállna – hívtak egy mesterlövészt. A második napon még azelőtt elkezdték a munkát, hogy a mesterlövész megérkezett volna. Hogy hogy nem, épp ezen a napon egy szélroham megfosztotta kötelékeitől a disznót. Mivel nem volt ott senki, aki kilőhette volna, a disznó szép lassan elszállt a reggeli égen, a fotós stáb nem kis meglepetésére. Egy utasszállító repülőgép jelentett a disznóról, ezért a londoni Heathrown minden repülőgép késett. A legenda szerint a leszállás után a pilótának meg kellett fújnia az alkoholszondát. Egy rendőrségi helikoptert küldtek a disznó követésére, de vissza kellett térniük, mivel a disznó akkor már 5000 láb (1524 méter) magasan repült. Figyelmeztették a pilótákat, hogy egy óriási rózsaszín disznó van a levegőben. 18 ezer láb (5486 méter) magasságban a disznó kikerült a Polgári Légiközlekedési Hatóság radarjának hatásköréből, csak azt tudták, hogy Németország felé repül. Végül egy angol farmon ért földet (károsodás nélkül), de a farm tulajdonosa dühös volt, mert a disznó megijesztette a juhokat. Az elkészült képek nem feleltek meg, ezért a borító fotóját az erőmű (első nap) és a disznó (második nap) fotójából rakták össze. Mivel Roger Waters sosem használt volna egy összeeszkábált képet, ezért az erőmű fölé füstfelhőt “helyeztek”, hogy ne látsszon az illesztés.
Azóta nem volt Pink Floyd-koncert a felfújható disznó nélkül.” – írja a Wikipédia.

A számok:
1. Pigs on the Wing (Part One) (Roger Waters) – 1:25
2. Dogs (Roger Waters – David Gilmour) – 17:04
3. Pigs (Three Different Ones) (Roger Waters) – 11:22
4. Sheep (Roger Waters) – 10:24
5. Pigs on the Wing (Part Two) (Roger Waters) – 1:25

A zenészek:
Roger Waters – basszusgitár, ének, akusztikus gitár a Pigs on the Wing mindkét részén, ritmusgitár a Pigs (…) -on és a Sheep-en, vocoder (beszédtorzító), szalagos effektek, borító design;
David Gilmour – gitár, basszusgitár a Pigs (…) -on és a Sheep”-en, ének, talkbox, szintetizátor;
Richard Wright – Hammond-orgona, Fender Rhodes- és Yamaha zongora, ARP szintetizátor, vokál
Nick Mason – dob, ütőhangszerek, szalagos effektek, borító grafika
+
Snowy White – szólógitár a Pigs on the Wing-en

https://cutt.ly/Wyfdsm

0

Visits: 24

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × egy =

Password generation