Quimby – Ékszerelmére (1999) Universal/3T Records

Quimby

“1991-ben alakult meg a Quimby elnevezésű zenekar.
Ezt megelőzően néhány dunaújvárosi gimnazista Október néven zenekart alapított, amely feldolgozásokat játszott. A Kiss testvérek köré épülő formáció nem élt meg hosszú életet, ám később útjaik újra összefonódtak az egykori tagokkal.
A csapat először csak budapesti kocsmákban mutatta meg magát.

1993-ban érkezett el az az idő, amikor is kialakult a hatos felállás: Kiss Tibor – ének, gitár; Kiss Endre – gitár; Varga Livius – ütőhangszerek, vokál; Molnár Tamás – szaxofon; Mikuli Ferenc – basszusgitár; és Medve Ákos – dob. Ők hatan rögzítik az angol nyelven éneklő zenekar első anyagát, amely kazettán jelenik meg, s amely a Sip Of Story címet kapta, ami magyarul annyit tesz: Egy korty történet. Akik akkoriban hallották a Quimby egyre sűrűsödő koncertjeinek némelyikét, azoknak a dalok hallatán – a kortárs rokonlelkek mellett – a két világháború közötti sanzonok és kabarék vagy Berthold Brecht dalainak világa ugorhatott be.

A csapat viharos sebességgel tör a népszerűség felé, egy évvel a Sip Of Story megjelenése után már az egyik legsikeresebb budapesti klubbanda. Ám tagcserére kényszerülnek: az idősebbik Kiss testvér, Endre távozott, a helyére azonban nem egy új gitáros, hanem egy fiatal, balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd kerül.

1995-ben, ebben az új felállásban, mégpedig a legendás Főnix stúdióban rögzíti új albumát, a Jerrycan Dance című lemezt, mely a Sip of Story-val ellentétben már CD-n, viszont magánkiadásban jelenik meg. A még ugyancsak angol nyelvű Jerrycan Dance már tartalmazza a Quimby-re mai napig is (persze újabb és újabb mutációkban) jellemző stílusjegyek egy szeletét – erős hangulatú, sanzonos, epikus hangvételű dalok, expresszív zenei világ és előadásmód.

Ebben az évben a Quimby koncertjei már eseményszámba mennek, ám még az ősszel a zenekar két kulcsembere Kiss Tibor és Varga Livius úgy dönt, hogy elhagyják Magyarországot és New Yorkba utaznak. Három hónapot töltenek Amerikában, s miután hazatértek, úgy határozott a csapat, hogy a jövőben magyar nyelvű dalokkal fogják megörvendeztetni a közönséget

1996 nyarán készült el a Quimby új lemezanyaga, amely a Majom-tangó nevet kapta, s a amire túlnyomórészt magyar, de 3 angol nyelvű dalt is feltettek. A korong ráadásul nem csak nyelvileg vegyes, hanem stílusában is enyhén eklektikus – van minden: a Quimbytől megszokott sanzonos-epikus világra mindenféle népzenék, főként a roma- és a latinos-folkmuzsika, azután a reggae meg a pszichedélia hatása is érezhető.
A Majom-tangó a Quimby életének új kezdete, amely megváltoztatva megőrzi az “angol nyelvű” Quimby dolgait, ám amely már közvetlen előzménye a zenekar mai kiforrott saját hangjának.

Az a tény, hogy a zenekar magyar nyelven adta elő a dalokat, ugrásszerűen növelte a csapat ismertségét és népszerűsége is folyamatosan nőtt, s elkerülhetetlen jelenség lett az alternatívnak nevezett zenei színtéren.” (zene.hu)

A számok:
1. Androdiő 3:55
2. Pedofiling 3:15
3. Halleluja 4:30
4. Libidó 5:15
5. Olé 4:30
6. Az Ördög Magyar Hanja 5:00
7. Hintalógalopp 4:00
8. Az Otthontalanság Otthona 6:00
9. Mennyből Az Angyal 4:25
10.Álmatlan Dal 4:50
11. Unom 3:50

A zenészek:
Balanyi Szilárd – zongora, szintetizátorok, vokál
Gerdesits Ferenc – dob
Kiss Tibor – gitár, ének
Mikuli Ferenc – basszusgitár
Molnár Tamás – szaxofon
Varga Livius – percussion, vokál

Vendégmuzsikusok:
Csizmadia Dávid – trombita
Lugosi Bálint – pozan
Bacsa Gyula – harmónika
Fekete Jenő – slide gitár
Köles István “Junior” – percussion
Pintér Zsuzsanna – angolkürt

https://zenekucko.com/00340

0

Visits: 123

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Quimby – Ékszerelmére (1999) Universal/3T Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

14 − öt =

Password generation