Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kétszázhuszonhetedik (227) lemeze a skót Rod Stewart harmadik szólóalbuma.
Rod Stewart 1945. január 10.-én született Londonban.
Kevesen mondhatnak magukénak ilyen hosszú és sikeres énekesi pályát mint Rod Stewart, aki úgy tűnik legyőzte az időt és a divatáramlatokat. A skót származású, rekedtes hangú dalnok, sok mindennel megpróbálkozott mielőtt éneklésre adta a fejét.
Legfőbb gyermekkori álma, hogy profi focista legyen majdhogynem megvalósult, hiszen szerződést kapott agy labdarúgó csapathoz, de mivel a sikerek elmaradtak és a kitartás még hiányzott belőle, inkább a bohéméletű Wizz Joneshoz csatlakozott aki közismert figurája volt a londoni zenei köröknek. Tőle tanult gitározni és énekesi karrierjét is vele kezdte. Csavargó, utcasarki énekesekként járták európát, míg végül Spanyolországban letartoztatták őket és hazatoloncolták.
1963-tól csatlakozik a Five Dimensions nevű zenekarhoz, ahol énekesként is fellép. Ezt követően a Hoochie Coochie Man formációba igazol, ahol máris ráragasztják a “Rod the Mod” nevet. 65-ben az együttest John Baldry feloszlatja és létrehozza a Streampacket nevű zenekart Stewarttal, Brian Augerral és Julie Driscollal. 1966-ban Stewart kiválik a zenekarból, hogy egy másik rövidéletű együtteshez, a Shotgun Expresshez csatlakozzék. 67-ben Jeff Beck áthívja a Jeff Beck Groupba, amellyel a 68-as amerikai turnéjuk során szép sikert aratnak, és a kritika felfigyel a különleges hangú énekesre. Ennek a sikernek köszönhető, hogy 69-ben a Mercury szerződést köt vele elyő szólólemezének elkészítésére. A 70-ben megjelent album nem aratott különösebb sikert, annak ellenére, hogy olyan zenészek működtek közre mint Ron Wood, Mick Wailer, Ian McLagan és Martin Quittenton. A folkos beütésű kocsmadalok nem keletettek túlzott feltűnést, egy olyan korszakban amikor a hard és a heavy volt a meghatározó hangzás.
Jeff Beck közben átalakította zenekarát és létrehozta a legendás Faces együttest, melynek énekese ki más lehetett volna mint Stewart. 70-ben Stewart két albumot is készít, a First Step című korongot a Faces-szel és saját szólóalbumát a Gasoline Alley-t. A következő hét esztendőben Rod Stewart karrierje kettős úton zajlik: sorban jelennek meg szólólemezei, miközben a Faces oszlopos tagja.
1971 a nagy berobbanás éve: megjelenik az Every Picture Tells A Story című szólóalbuma amely óriási sikert arat és vele párhuzamosan a Maggie May című szám amely egyszerre vezette az angol és az amerikai slágerlistákat. Innentől kezdve Rod nemzetközi szupersztár. Lemezeit még nagyobb műgonddal készíti el, és a sikerek egymást követik: I’m Losing You (1971), You Wear It Well (1972), Smiler (1973). Stewart szerepe és helye a Faces-ben eléggé furcsává vált, hiszen saját szólóalbumai nagyobb sikert arattak mint az együttes produkciói. A lemezkiadóval is gondjai akadtak, ezért átszerződött a Warner Bros-hoz, ahol megjelentette Atlantic Crossing című albumát és átköltözött Los Angelesbe, mert túlzottnak találta az angol jövedelmi adót.
A dalok:
1. Every Picture Tells A Story 5:58
2. Seems Like A Long Time 4:00
3. That’s All Right 6:02
4. Tomorrow Is Such A Long Time 3:44
5. Maggie May 5:46
6. Mandolin Wind 5:32
7. (I Know) I’m Losing You 5:22
8. Reason To Believe 4:07
A zenészek:
Rod Stewart – ének, zongora
Ronnie Wood – gitár, pedal steel gitár, basszusgitár
Sam Mitchell – slide gitár
Martin Quittenton – akusztikus gitár
Micky Waller – dob
Ian McLagan – orgona
Danny Thompson – basszusgitár
Andy Pyle – basszusgitár
Dick Powell – hegedű
Maggie Bell – “vokális csiszolás” az Every Picture Tells a Story-n
Madeline Bell and friends (Mateus Rose, John Baldry) – “vokális csiszolás” a Seems Like a Long Time-on
Lindsay Raymond Jackson (“the mandolin player in Lindisfarne”) – mandolin
Kenney Jones – dob az (I Know) I’m Losing You-n
Ronnie Lane – basszusgitár az (I Know) I’m Losing You-n
http://tinyurl.com/yd9wc39t
Visits: 12
Publication author
