Skorpió – A rohanás (1974/2000) Hungaroton/Mambo Records

1974-ben jelent meg a Skorpió debütáló albuma, A rohanás. Általában ezt tekintik az első hard rock-albumnak a magyar könnyűzene történetében. A rohanás a Skorpió legsikeresebb albuma, megjelenése után több mint százezer darabot adtak el belőle, így aranylemez lett. 
Az album hangzásában újat hozott a magyar zenei életbe: korábban – kevés kivételtől eltekintve – nem létezett sikeres együttes, mely hard rockot játszott. A Skorpió zenéjében kulcsszerepe volt a ritmusszekciónak, a dobnak és a basszusgitárnak; az album dalaira jellemző Frenreisz erős, néha szolisztikus basszusjátéka (például a Másképp dobogna, a Keresem, keresem… és a Szikrázzatok, lányok című dalokban) és Fekete Gábor dobolásának előtérbe kerülése (a Fantáziában és a Másképp dobogna című dalban dobszóló is van). Papp Gyula orgonajátéka tovább erősítette a hangzást, de melodikusabb színezetet is adott annak, például a Fantáziában, vagy az Így szólt hozzám a dédapámban. Ugyancsak Papp Gyula volt az egyik első magyar billentyűs, aki szintetizátort használt (kiváló példa erre a Minden nap megtörténhet velem szintetizátorszólója) A hangzást végül, de nem utolsósorban, Szűcs Antal Gábor virtuóz gitárjátéka egészítette ki.  (Wikipédia)

A számok:
01. A rohanás (Frenreisz Károly) 2:46
02. Jó lenne, ha szeretnél (Frenreisz Károly) 4:04
03. Fantázia (George Gershwin, a “Kék rapszódiájára” témáira) (Papp Gyula) 7:31
04. Másképp dobogna (Frenreisz Károly – Fekete Gábor) 5:02
05. Így szólt hozzám a dédapám (Szűcs Antal Gábor – Frenreisz Károly) 3:31
06. Keresem, keresem… (Szűcs Antal Gábor – Frenreisz Károly) 7:36
07. Miért kell elfelednem (Frenreisz Károly) 4:01
08. Minden nap megtörténhet velem (Szűcs Antal Gábor – Frenreisz Károly) 6:26
09. Esti ének (Papp Gyula – Frenreisz Károly) 3:03

Bónusz számok:
10. Hosszú az út (Szűcs Antal Gábor – Frenreisz Károly) 4:26 (kislemez: 1973)
11. Szevasz, haver (Frenreisz Károly) 4:14 (kislemez: 1973)
12. Szikrázzatok, lányok (Vukán György – Fazekas Lajos – Bacsó Péter) 3:35
(kislemez a “Szikrázó lányok” cimű filmböl 1973)

A zenészek:
Frenreisz Károly – ének, vokál, basszusgitár, szaxofon, fuvola
Szűcs Antal Gábor – gitár, ének, vokál
Papp Gyula – zongora, elektromos zongora, orgona, szintetizátor
Fekete Gábor – dob, ütőhangszerek, ének, vokál

https://tinyurl.com/ycged3t4

 

0

Visits: 30

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Skorpió – A rohanás (1974/2000) Hungaroton/Mambo Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 + 16 =

Password generation