Syrius – Most, múlt, lesz (1994) Hungaroton Records

Ez a Syrius „az” a Syrius. Merthogy több korszaka is volt a zenekarnak. Sokaknak ezt magyarázni kell, s nem csak a legifjabbaknak, hiszen lassan negyedszázada, hogy a magyar progresz-szív zene meghatározó együttese első koncertjét adta a legendás felállásban, 1970 februárjában.

Ezelőtt is volt ugyan Syrius, csak éppen az 1962-ben alapított csapat eleinte tánczenét, majd „magyaros” beatet játszott. Különböző versengéseken, táncdalfesztiválokon értek el eredményeket. 1970-től következett a váltás és a nagy korszak. Az alapító Baronits Zsolthoz ekkor csatlakozott Pataki László, Or-száczky Miklós, Veszelinov András, majd Ráduly Mihály. Újszerű zenéjük sokakat megfogott, így egy idelátogató ausztrál menedzsert is. Ennek köszönhetően hamarosan a tengerentúlon találták magukat, ahol sikeres koncertek után lemezt is készíthettek. A Devil’s Masquerade (Az ördög álarcosbálja) című angol nyelvű felvétel 1971-ben jelent meg Ausztráliában, egy év múlva pedig itthon — szándékoltan kis példányszámban.

Miután hazatért a Syrius, a tagok bíztak abban, hogy itthon is készíthetnek lemezt. Negyven perces rock-szvitjük, a Széttört álmok azonban csak a rádióban hangozhatott el. A Syriusnak érkező külföldi meghívásokra más zenekarok utaztak el. A nehéz körülmények arra késztették a zenészeket, hogy más-más utakon próbálkozzanak. Többen is a külföldi boldogulást választották (Orszáczky például Ausztráliát, Pataki László Ausztriát, Ráduly az Egyesült Államokat), s a megmaradt Syrius új tagokkal változtatott zenéjén, a könnyedebb irány felé. 1976-ban végre megjelenhetett a Széttört álmok című nagylemez, azonban a címadó mű a tizedére rövidült, négyperces dal lett belőle.

Ez a Syrius viszont „az” a Syrius. Ezen az albumon a legendás zenekar muzsikál. Orszáczky „Jackie” Miklós gyűjteményének köszönhető, hogy az itt hallható felvételek most megjelenhettek. Az anyag első része Ausztráliában felvett dalokat tartalmaz. Többek között Beatles és Jimi Hendrix számok interpretációit. A második rész pedig az eredeti Széttört álmok 1973-as hangfelvétele. A Magyar Rádióban sugárzott adás amatőr felvétele, modern technikai eszközökkel feljavítva.

Sokaknak valóban már csak történelem a Syrius. Talán ez az anyag most ismét feleleveníti a legendát. Mert ez a mítosz valóságos alapra épült: a Syrius kiváló, ma is progresszív zenéjére. (Maróthy György)

Felvéve:
1-5: Ausztrália 1971
6: Budapest, Bercsényi Klub, 1970
7: Budapest, Bercsényi Klub, 1972

1. Take 2 Signature
2. I’m a Man
3. Manic Depression
4. Fixin’ a Hole
5. Who is the Clown
6. Széttört álmok
a) Elfáradtam
b) Földalól jövő ének
c) A vámpír
d) Örvény
e) Virágtánc
7. Most, múlt, lesz

†Orszáczky Miklós (Orszáczky „Jackie”) – basszusgitár, ének
†Baronits Zsolt – fúvósok
Pataki László – orgona
Ráduly Mihály – fúvósok
†Veszelinov András – dob

https://tinyurl.com/y2e5dwc3

0

Visits: 30

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Syrius – Most, múlt, lesz (1994) Hungaroton Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 5 =

Password generation