Tzumo Trio – Plays Pat (2019) Hunnia Records

Azzal indult a bemutatandó lemez története, hogy Oláh Tzumó Árpád a zongorán, otthon a kottái között ráakadt egy Methenyre.

Eredeti tervei között – mivel lassan húsz éve lesz, hogy megjelent első szerzői lemeze, és az is trió volt – az szerepelt, hogy most is szerzői lemezt adjon ki, hiszen különböző formációkban és szólóban is van annyi új szerzeménye, amelyek nagy része még trióban nem volt hallható, hogy ezekből készítsen albumot.

A másik szempont tinikori barátja és a My Time című bemutatkozó lemezen is muzsikustársa, Horváth Pluto József basszusgitáros szerepeltetése volt. Amikor már Plútó és Tzumó elkezdték próbálgatni azt a bizonyos Metheny-számot otthon, akkor is kérte Plútót, hogy bőgőzzön, aki ezt ugyan először szerényen elhárította, de azután végül hagyta magát rábeszélni.

Így azután hamar kialakult, hogy a napokban stúdióban rögzített hanganyagon csak Pat Metheny szerzemények fognak szerepelni. Tzumó szerint a gitáros, zeneszerzőként is a legnagyobbak közé tartozik, Hancock, Shorter, meg Tyner és a többiek sorába. Amikor ezek a muzsikusok a hetvenes és nyolcvanas években megalkották számaikat, lemezeiket, az a jazz fénykora volt, máig meghatározó korszak a műfaj történetében.

Metheny a Bright Size Life óta tekinthető nem csak jelentős előadónak, hanem komponistának is. Játszanak is erről az albumról egy számot, de nem csak a régiekből válogattak, így a Unity Village mellé a Speaking of Now meg a szintén kolosszális sikert aratott Secret Story darabjai is bekerültek a feldolgozás-lemez repertoárjába. Tzumó igyekezett úgy válogatni, hogy arra is figyelt: ne csak „slágerlistás” Metheny-sikerek, hanem kevésbé ismertek is felhangozzanak, például a Joshua Redman második lemezére írt és feljátszott We Had a Sister című téma is. ~ Zipernovszky Kornél (magyarjazz.hu)

Tzumo – zongora, Horváth ‘Pluto’ József– bőgő, Németh Ferenc – dob

Tracklist:

01 – Elucidation
02 – As I Am
03 – Unity Village
04 – What Do You Want?
05 – Always and Forever
06 – Another Life
07 – Bright Size Life
08 – We Had a Sister
09 – Seven Days

https://zenekucko.com/tzumoplayspat

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Tzumo Trio – Plays Pat (2019) Hunnia Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

7 − 3 =

Password generation