Vaszi Levente, Vrencsán Anita – Gyimesvölgyi népzene Kostelekről (2019) Fonó Budai Zeneház

A kosteleki születésű Vaszi Levente, a 2014-es „Fölszállott a páva” televíziós népzenei- és néptáncos vetélkedő közönségdíjas énekese tanítványával, Vrencsán Anitával készített közös albumot. A lemezen gyimesi keservesek és táncházi muzsika egyaránt megtalálható: olyan ez mintha ellátogatnánk egy bálba Leventéék szülőfalujába, Kostelekre.
Ezek a dallamok sehol máshol a Gyimes völgyében nem találhatók meg, sajátos, egyedi muzsikát hallunk. A Tatros völgyében élő gyimesi csángók zenéjének ősereje elevenedik meg első közös lemezükön, melynek további közreműködői: Timár Erika és a kosteleki Zúgató zenekar.

Levente a mindennapokban hagyományőrző magyar-földrajz szakos tanár Kosteleken, aki arra tette fel az életét, hogy a következő generációk is megismerjék gyökereiket, a mai csángó gyerekek az ének, a tánc és a magyar nyelv összetartó ereje révén továbbvigyék a több évszázad óta élő tradíciókat. Vrencsán Anita, „Kostelek kicsi pacsirtája” – ahogy Sebestyén Márta nevezte – a 2015-ös „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő döntős szólistája, jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja.

Vaszi Levente – ének
Vrencsán Anita – ének
Tímár Erika – ének

Zúgató Zenekar
Murányi Zsófia – hegedű
Martos G. Csongor – brácsa, hegedű, harmonika, ének
Kiss Alfréd – cimbalom, tambura
Deáky Péter – bőgő, gardon

Tracklist:

01 – Lassú és sebes magyaros
02 – Keserves és lassú magyaros énekek
03 – Kosteleki énekek és gyors csárdás
04 – Lakadalmas
05 – Barna menyecske… (Antal “Gica” Károly emlékére)
06 – Katonadalok
07 – Kosteleki hejsza
08 – Ez a barna kislány… (Antal “Gica” Károly emlékére)
09 – Mü nótáink

https://tinyurl.com/yyub4kkj

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy × 5 =

Password generation