Petruska András – Metropolita (2014) Szerzői kiadás

A néhány évvel ezelőtt egy televíziós tehetségkutatón feltűnt zenész már túl van négyszázadik koncertjén, többek között elnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál első díját. Petruska András 2014. tavaszán megjelent első, Metropolita című albumának koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához, a dalok címei is egy-egy megálló elnevezését kapták. A Metropolita célja a metrót körülvevő közeg és történetek bemutatása, a 21. századi Budapest egy pillanatképének elkészítése.

Egyszerre törekszik helyi identitásteremtő eszköz lenni, szórakoztatni, valamint könnyűzenei eszközökkel ötvözni a helyi zene, a népzene elemeit – áll a kommünikében. A lemez dalaiban megjelennek a megállók környékének történetei, az arra járó jellegzetes emberek, valamint megszólalnak a múlt és jelen szereplői. A dalokat Petruska András írta, hangszerelte és adja elő, a szövegeket Babarci Bulcsúval közösen szerezte. A stúdiómunkálatokban közreműködött Szokolay Dongó Balázs és Unger Balázs.

Petruska András – ének, gitárok, glockenschpiel (8)
Markos Miklós – ütőhangszerek (5,7)
Sebestyén Áron – zongora (6)
Szokolay Dongó Balázs – kaval (1), furulya (7)
Takáts Eszter – ének (3), vokál (5,9)
Temesvári Bence – hegedű (5,7,9)
Unger Balázs – cimbalom (5)

Tracklist:

01 – Keleti pályaudvar
02 – II. János Pál pápa tér
03 – Rákóczi tér
04 – Kálvin tér
05 – Fővám tér
06 – Szent Gellért tér
07 – Móricz Zsigmond körtér
08 – Újbuda-központ
09 – Bikás park
10 – Kelenföld vasútállomás

https://zenekucko.com/Petanme

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Views: 48

Publication author

offline 4 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × egy =

Password generation