The Prodigy – The Fat of Land (1997) XL Recordings

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat nyolcszáznegyvenötödik (845) lemeze a brit The Prodigy együttes harmadik nagylemeze.
“Mielőtt bármi különösebbet is szólnánk a The Prodigy nevű formációról, érdemes egyértelműsíteni, hogy a megnevezés ma és a múltban is Liam Howlettel, egy essexi zenebolonddal egyenlő. Az újabban gigászi gépezetté kipofozott banda ma már konstansnak mondható módon, a legsikeresebb felállásában üzemel, a sorlemezeken hallható aktuális produkcióra azonban a főhős körüli jövés-menésnek általában semmiféle kihatása nem volt. És bár tudjuk, hogy Howlett és kattant táncos haverja, Keith Flint 1990 környékén együtt alapították meg a Prodigyt, zenei téren meghatározó szava csakis a klasszikus képzettségű zongoristának (és az általa bevont, külsős dalszerzőknek) lehetett, és ezzel legkevésbé Flint vitatkozna. Ha netán mégis azt a korszakot keressük, amikor a Prodigy először mutatta egyfajta valódi kooperáció illúzióját, azt az idén nyáron húsz éve megjelent The Fat Of The Land környékén találjuk. Hiszen tagadni is értelmetlen, hogy amikor a Firestarter klipjét megláttad, te sem sárgára festett hajú stúdiómágus, hanem elhagyott metróalagutakban, furán elaludt frizurával hülyeségeket pofázó frontember szerettél volna lenni…” (Koroknai Balázs)

Az albumnak az ad szomorú aktualitást, hogy Keith Flint most, március 4-én hunyt el.

A számok:
01. Smack My Bitch Up 5:43
02. Breathe 5:35
03. Diesel Power 4:18
04. Funky Shit 5:17
05. Serial Thrilla 5:12
06. Mindfields 5:39
07. Narayan 9:06
08. Firestarter 4:41
09. Climbatize 6:35
10. Fuel My Fire 4:18

The Prodigy
Keith Flint – ének
Liam Howlett – billentyűk, producer, művészeti vezető, keverés
Maxim Reality – ének
+
Shahin Badar – ének (Smack My Bitch Up)
Matt Cameron – dob
Jim Davies – gitár
Kool Keith – ének (Smack My Bitch Up, Diesel Power)
Crispian Mills – ének (Narayan)
Tom Morello – gitár (No Man Army)

http://tinyurl.com/y5pzzvmq

1

Hits: 47

Publication author

offline 3 óra

Levin

2 155
Comments: 1259Publics: 3188Registration: 22-09-2017

The Prodigy – The Fat of Land (1997) XL Recordings” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..