Berecz András – Legényes (2007) Berecz BT

Berecz András honlapján így mutatkozik be: “1957-ben Budapesten születtem. Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben… dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek.

Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem.
Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember “használ”- hazám az elszakadt részekkel, és a diaszpóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább.
Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételeket készítettem itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is.
Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontoi York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondtam tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Utóbb műfordítással is foglalkozom.”
A “Legényes” mesékkel tarkított válogatás – régebbi és meg sem jelent népzene-kiadványokból, amatőr felvételekből.
Több, mint húsz év termése. A dalok nagy része a nyolcvanas években állt össze. A sok ki- és előadatlan dalt idővel számos zenekar felkarolta, táncházakban is jó néhány változatuk született.
A felvételek hangzása sokféle, a 11-es számú “hajnali nóta” Sallay László egyedi tervezésű mikrofonjával, a 12-es egy new York-i görög kocsmában, kazettás magnóval készült, a mesék mezei felvételek. A muzsikusok az Ökrös és az Újstílus zenekar tagjai, mesterei, barátai. Kicsi Aladár és Neti mester elment, nyugodjanak békében!
A két zenekar tagjai ma már húsz felé zenélnek, magam ritkán bandázok – együttmuzsikálásunk lassan emlék.” – Berecz András

Közreműködnek:
Fodor Sándor “Neti”, Gombai Tamás, Laka Kicsi Aladár, Mester László, Molnár Miklós, Ökrös Csaba, Vizeli Balázs – hegedű
Adorján István, Fekete Antal, Kelemen László, Mester László – brácsa
Porteleki Zoltán – cimbalom
Kozma Gyula – kisbőgő
Doór Róbert, Havasréti Pál, Kozma Gyula, Pénzes Géza – bőgő

1. Mozsika – mese mongol epikus ének alapján (2007)
2. Szász leányok (2007) Szék
3. Ez a világ (1994) Szék
4. Volt szeretőm (1989) Ördöngösfüzes, Válaszút
5. Kertünk alatt gödröt ásnak (1989) Ördöngösfüzes
6. Lakodalmas tánc (1990) és katonakísérő (1988) Ördöngösfüzes
7. Annyiba kerüld a vizet (1991) bonchida
8. Mikor a vín kos elveszíté pásztorát – mese (2007)
9. Tizenhat éves se voltam (1991) Kalotaszeg
10. Legényes (1989) Kalotaszeg
11. Csipás Feri, szakadjon el a húrod! (1995) Kalotaszeg
12. Fehér László (1987) Kalotaszeg
13. Édesanyám, hol van az az édes téj? (1999) Kalotaszeg
14. Ej, nem szeretem az idők járását! (1988) Kalotaszeg

https://ouo.io/WxjXGJ

0

Visits: 9

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

20 − 20 =

Password generation