VA – Teenager-Party! 1. (1996) Danubius


November 13-án, 90 éves korában, Münchenben elhunyt Ekecs Géza (1927–2017), a Szabad Európa Rádió emblematikus szerkesztője, műsorvezetője, a Teenager Party Cseke Lászlója. A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora, az 1959 májusában induló Teenager party volt, melyet Cseke László szerkesztett. A műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest.
A hidegháború idején szinte minden magyar ismerte „a Csekét”, miközben 30 éven át (1959–1989) senki sem látta. Milliók hallgatták műsorát, a rock-pop-beat korszak fiataljai rajongtak érte. Géza, azaz Ekecs Géza László, Budapest, 1927. március 24., élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”. Mondhatni: életműve azonos a Szabad Európa Rádió történetével. A Teenager Party sikere alapozta meg Géza különleges szerepét „a Rádió” további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a magyar osztály kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint „az Ekecs”. A Teenager Party megjelenését (1959) követően, egy középhullámon jelentkező jugoszláviai adó (Radio Novi Sad) „Futótűz” című zenei műsora hódított. A hetente egyszer, péntek este, jelentkező egyórás műsort az újvidéki Szkopál Béla szerkesztette, aki valójában a luxemburgi rádió harsány lemezbemutatóját próbálta „magyarosítani”. Szkopál remek érzékkel, rengeteg hangeffektussal és mókás szövegekkel tarkította műsorát, de zenei anyaga nem vetekedhetett a müncheni stúdióval, ahova közvetlenül Amerikából érkeztek gyakorlatilag naponta a legújabb lemezek. Ráadásul Géza időben felismerte, hogy a „csak belső használatra” (Not for Sale) feliratú lemezekhez csatolt kísérőlevelek bemutatták az előadókat is. Ezek a közlések igen népszerűvé tették a SZER műsorát. Innen tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi születésű Herb Alpert mamája magyar származású, aki fiának nyolcadik születésnapjára vett egy trombitát. Később megjelent egy könyve is A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László címen.

„Itt a Szabad Európa Rádió… a mikrofonnál és lemezjátszónál Cseke László. Szeretettel köszöntöm a Teenager Party hallgatóit, Ezúttal is jó vételt és jó szórakozást kívánok a kívánságműsorhoz.”

Tracklist:

01 – Teenager Party Szignál
02 – Trashmen – Surfin’ Bird
03 – Byrds – Mr Tambourine Man
04 – Monkees – I’m A Believer
05 – Les Chaussettes Noires – Parce Que Tu Sas
06 – Lords – Gloryland
07 – Steppenwolf – Born To Be Wild
08 – Jimi Hendrix – Hey Joe
09 – Jan and Dean – Dead Man’s Curve
10 – Yardbirds – Still I’m Sad.
11 – Doris Day – Que Sera, Sera
12 – Chubby Checker – The Twist.
13 – Lorne Greene – Ringo
14 – Bobby Solo – Una Lacrima Sul Viso
15 – Seekers – Walk With Me
17 – Rare Bird – Symphaty
18 – The Spotnicks – Ghost Riders In The Sky
19 – Eric Burdon & The Animals – House Of The Rising Sun
20 – Cliff Richard – Shadows – The Young Ones
21 – Credence Clearwater Revival – Who’ll Stop The Rain
22 – Louis Armstrong – What A Wonderful World

http://tinyurl.com/y6v9vd85

0

Visits: 25

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

VA – Teenager-Party! 1. (1996) Danubius” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves larryz!

    Az írásodból nem derül ki, hogy a bemutatott ‘anyag’ hivatalos kiadvány vagy Te készítetted, de mindegy is, mert már maga a megemlékezés is nagyszerű. Bár a hírt már sajnos olvastam mégis örömmel tölt el, hogy gondoltatok Lacira.
    Ahogyan mondani szokták: nyugodj békében! Vagy inkább pörgesd megint a lemezeket az égi stúdióban?
    Köszönöm!

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy + tizenegy =

Password generation