Kelly Clarkson – Wrapped in Red (Deluxe Edtition) (2013) RCA Records

Évről évre szép számmal gyarapodik a karácsonyi albumok, válogatások kínálata, ráadásul a műfajok spektruma ezzel párhuzamosan szélesedik; pár éve például a Blackmore’s Night lépett be a sorba és adta ki a maga ünnepi nagylemezét. De nehogy azt higgyük, hogy a karácsonyi zenedömping az elüzletiesedés egyenes következménye – igaz, ahhoz, hogy kiadók és előadók igyekeznek kihasználni a különleges alkalmat, nyilvánvalóan hozzájárul az ilyenkor az embereken elhatalmasodó vásárlási láz –, hiszen Jézus születését már a középkorban is sok helyen zenével köszöntötték, a barokk korban pedig egyértelműen gyakran születtek erre az alkalomra komponált darabok; elég Bach karácsonyi kantátáira vagy karácsonyi oratóriumára gondolni, Handel Messiása pedig kétségkívül az ízléses hatásvadászat egyik kiemelkedő példája. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a mai túlkínálatban különösen nehéz ráakadni a hangulatunkhoz leginkább illő korongra, főleg amiatt, mert ha csak a számok felsorolását vizsgáljuk a lemezeken, vagy rengeteg dal neve visszaköszön a borítókról, vagy halvány fogalmunk sincs, miféle szerzeményeket fedhetnek a még sosem hallott, ám egyértelműen karácsonyi témájú címek.

Kelly Clarkson sejthetően egyfajta arany középutat keresett – és szerény megítélésem szerint talált – a hagyományos és az újonnan komponált karácsonyi dalok között. Ha valaki a „Csendes éj” angol verzióját, netán a „White Christmas”-t szeretné tőle hallani, nem fog csalódni, mert még néhány, az ünnephez köthető dallal egyetemben ezeket is felénekelte első ilyen témájú albumára.
Ám aki egy kicsit jobban odafigyel, márpedig érdemes megtennie, egészen megdöbbentőnek találhatja, Kelly Clarkson mennyire otthon érzi magát ennyiféle stílusban és szerepben, a jazztől a blueson és rock and rollon át a könnyed popig, a hangja pedig cáfolhatatlanul a legjobb amerikai és kanadai előadókéval is felvehetné a versenyt, és nem biztos, hogy nem győztesen kerülne ki egy ilyen vetélkedésből. Egyszóval valószínűleg nem csak újabb darabbal gyarapodott a karácsonyi zenés kiadványok lassan végtelennel felérő száma, hanem könnyen sokak kedvenc ünnepi albumává is válhat a Wrapped In Red. (Galamb Zoltán,ekultura.hu)

A dalok:
01. Wrapped In Red
02. Underneath The Tree
03. Have Yourself A Merry Little Christmas
04. Run Run Rudolph
05. Please Come Home For Christmas (Bells Will Be Ringing)
06. Every Christmas
07. Blue Christmas
08. Baby, It’s Cold Outside (feat. Ronnie Dunn)
09. Winter Dreams (Brandon’s Song)
10. White Christmas
11. My Favorite Things
12. 4 Carats
13. Just For Now
14. Silent Night (feat. Reba & Trisha Yearwood)

Deluxe Edition Tracks
15. I’ll Be Home For Christmas
16. Oh Come, Oh Come Emmanuel

A zenészek: Kelly Clarkson – ének; Greg Kurstin – gitár, basszusgitár, dob, billentyűk, zonora, programozás, vonósok; Jesse Shatkin – programozás; David Ralicke – szaxofon, harsona, trombita, szárnykürt, mellophone; Kevin Dukes – gitár; James Gadson – dob; Leon Silva – szaxofon; Sean Erick – trombita; Lasim Richards – harsona; Roy McCurdy – dob;
Gabriel Noel – basszusgitár; Aaron Redfield – dob; Chuan D. Horton – dob; Frank Abrajam – basszusgitár; Kevin Williams– harsona; Jason Helbert – zongora, Hammond B3, Wurlitzer, programozás; Einar Pedersen – basszusitár; Miles McPherson – dob; Leif Shires– trombita

http://links.snahp.it/386Kel_ly

0

Visits: 5

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − 6 =

Password generation