Omega – 55 – Volt egyszer egy Vadkelet (2017) Hunnia Records

Az Omega 2016-ban a magyar és kelet-európai mozgalmak emlékének szentelve egy 60 éves megemlékező koncertet terveztek a kor hangulatát jól tükröző Mementó Szoborparkba. Sajnos nem sikerült az engedélyeket megszerezni, de a csapat úgy döntött, hogy az évfordulóra ebből az anyagból és a volt kelet-európai legnagyobb együttesekkel közösen elkészítenek egy Volt egyszer egy Vadkelet anyagot, amit ezekben az országokban játszani fognak. “Nem az ideálok előtt akartunk tisztelegni. Kelet-európai zenész barátainkkal készítettük a nagylemezt, akik rosszabb körülmények között dolgoztak, mint a nyugatiak, de nem rosszabbak, mint ők. Bevallom, nem könnyű csehül vagy lengyelül énekelni.

Az egykori Csehszlovákiából az Olympic mellett döntöttünk, részben azért, mert ők is lassan ötvenöt éve a pályán vannak. Petr Janda nagyon lelkes volt, azt mondta, sajnálja, hogy nem neki jutott eszébe ez az ötlet. Gyorsan írt is egy új dalt, de végül egy régi slágerüket, a Jasná zprávát választottuk ki.

Lengyelországból az SBB zenekarból Józef Skrzekkel dolgoztunk. Egy Czesław Niemen-dalt, a Dziwny jest ten swiat címűt rögzítettük, az ő emlékére. Lassan tizenöt éve már, hogy meghalt.

A volt NDK-ból a tavaly feloszlott Puhdys énekes-gitárosa, Dieter Birr a partnerünk, a Der grosse Magnet című számot adjuk elő közösen.

Egy nyugat-európai együttes slágere is felkerült a lemezre, a Scorpionstól a Still Loving You.

A csodálatos, Ennio Morricone zenéjével futó Volt egyszer egy vadnyugat című film mintájára az albumot Volt egyszer egy vadkelet címre kereszteltük.” Kóbor János

Tracklist:

01 – Also Sprach Zarathustra
02 – Tower Of Babel
03 – Der Grosse Magnet
04 – Ötvenhatos lány
05 – Immigrant
06 – Good Morning America
07 – Never Feel Shame
08 – Dziwny jest ten swiat
09 – Don’t Think About The Fire
10 – Radio Luxembourg
11 – Jasná zpráva
12 – Tomorrow
13 – Still Loving You
14 – White Dove

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

https://zenekucko.com/ovadke

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 22

Publication author

offline 6 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × négy =

Password generation