
Trilok Gurtu az indiai nagyvárosban, Bombay-ban született, magasan képzett zenész-családba. Nagyapja jegyzett szitárjátékos, édesanyja, Shobha Gurtu indiai klasszikus zenei sztárénekesnő volt. Mindketten hatást gyakoroltak Trilok zenei pályájának kialakulására. Trilok 6 éves korától tanul zenét. A világ akkor kezdte megismerni, amikor Európába került, és a nyolcvanas évek elején két esztendőre a neves jazztrombitás, Don Cherry zenekarához csatlakozott. 1984-88 között a világhírű Oregon jazz együttessel járta a világot.
Emellett a L. Shankar által vezetett kvartett megbecsült tagja volt, olyan művészek társaságában, mint Jan Garbarek és Zakir Hussain. 1988-ban saját együttesével is bemutatkozott az európai fesztiválokon. “Usfret” című debütáló albumának hatását a mai napig emlegetik muzsikustársai. Még ebben az esztendőben találkozott össze a legendás Mahavishnu Orchestrával, és vezetőjével, John McLaughlin-nal. Trilok különleges hangszerkezelése és énekmódja a trió középpontját jelentette azokban az időkben. 1993 nyara különös aktivitásban telt Trilok számára. Saját triójával a “The Crazy Saints” album bemutatóját tartotta Joe Zawinul és Pat Metheny társaságában. 2002. végén megjelent „Remembrance” című zenei anyaga. A legjobb ütőhangszeres címet kapta a neves szaklap, a DownBeat kritikusaitól az 1994, 1995, 1996, 2000, és 2001. évben.
Tracklist:
01 – Brindavan Dance
02 – Expression Of Love
03 – Witness To Marriage
04 – Our Heritage
05 – Evening In India
06 – Sounds Of India
07 – Greetings
08 – Street Song
09 – Eastern Journey
10 – Worship
11 – Remembrance
https://tinyurl.com/y7zd7ydc
Találatok: 1