Underground Katalógus (23/24): Víg Mihály – Filmzenék Tarr Béla fimjeihez (2009) 1G Records/Alexandra

Víg Mihály, Tarr Béla filmjeihez írt filmzenéinek újrakiadása. Víg Mihály, a 80-as évek pesti alternatív kultúrájának meghatározó szereplője, a magyar popzene egyik legerősebb és legjellegzetesebb dalírója, Tarr Béla filmjeinek zeneszerzője, a Balaton és a Trabant együttes vezetője. Munkásságának egyik legfontosabb része a Tarr Bélával való közel 20 éves együttműködés. A 75 perces CD-n négy nagy Tarr-film, az Őszi almanach, a Kárhozat, a több mint hétórás Sátántangó és a számos díjat nyert Werkmeister-harmóniák zenéje hallható.

Ha figyelmesen hallgatjuk e négy film darabjait, (nem háttérként, az a lemez iránti bűntett!), maguk a képsorok is megelevenednek, még azoknak is, akik legfeljebb részleteket láttak Tarr filmjeiből.

A lemezen Víg Mihály régi hűséges társaival együtt játssza e filmzenéket, köztük Kamondy Ágnessel, aki a maga nemében ugyanolyan fontos figurája volt/van a magyar alternatív kulturának, mint Víg, és ugyanolyan hiteles is maradt az évtizedek során.

Tangóharmonika – Csonka Zoltán (számok: 7-től 13-ig), Kaszab Sándor (számok: 7-től 13-ig), Kreschinka Zoltán (számok: 14-től 20-ig)
Basszusgitár – Dénes József (számok: 1-től 13-ig)
Cselló – Werner Gábor (számok: 21, 22)
Dob – Balogh Gábor (számok: 7-től 13-ig), Magyar Péter (számok: 21, 22)
Gitár – Dénes József (számok: 1-től 6-ig), Vető János (számok: 14-től 20-ig), Víg Mihály (számok: 1-től 6-ig)
Zongora – Kamondy Ágnes, Lukin Gábor (számok: 1-től 6-ig), Víg Mihály (számok: 1-től 13-ig)
Szaxofon – Újvári János (számok: 7-től 13-ig)
Szintetizátor – Mia Santa Maria (számok: 14-től 20-ig), Másik János (számok: 1-től 6-ig), Víg Mihály (számok: 14-től 20-ig)
Hegedű – Kováts Dóra (számok: 21, 22)

Őszi almanach:

1. Főcím
2. Lukin
3. Őskígyó
4. Lengyelország
5. Pajesz
6. Synth

Kárhozat:

7. Csille
8. Kész az egész
9. Eső I.
10. R & R
11. Lassútánc
12. Körtánc
13. Vonósnégyes

Sátántangó:

14. Harang
15. Eső II.
16. Halics
17. Szabad egy tangót?
18. Körtánc II.
19. Pityi
20. Harang II.

Werckmeister harmóniák:

21. Valuska
22. Öreg

Külön köszönet baljan-nak a lemezért és az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/mxcxvnm

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Találatok: 0

Publication author

offline 32 perc

larryz

184
Comments: 363Publics: 1745Registration: 25-09-2017

Underground Katalógus (23/24): Víg Mihály – Filmzenék Tarr Béla fimjeihez (2009) 1G Records/Alexandra

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?