Fogarasi Béla – Guitar Works (1996) Preludio

Fogarasi Béla (Budapest 1951. március 8. – ) gitárművész. Alap és középfokú tanulmányait Budapesten végezte, diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán szerzett. A váci zeneművészeti szakközépiskola alapító gitártanára. Számos növendéke ért el zeneiskolai és szakközépiskolai versenyeken helyezést, tanítványai közül többen követték az előadóművészi és zenetanári pályán. Az 1990-es években közreműködött az alapfokú zeneiskolák hivatalos gitár tantervének kidolgozásában. A zeneoktatás elősegítésére négy kottagyűjteményt jelentetett meg, melyek beépültek a hivatalos tantervbe. 1969-től számtalan hangversenyt adott Magyarországon és külföldön. (Csehszlovákia, majd Csehország és Szlovákia, Franciaország, Németország, Spanyolország) Előadóművészként az egyéni koncertek mellett a kaposvári Zenetanárok Kamarazene Fesztiváljának többszörös díjazottja, 1973-tól a J. S. Bach Kamaraegyüttes vezetője. Feladatának tekinti a magyar és külföldi kortárs zene megszólaltatását: 1973-tól számos darab rádiós és televíziós ősbemutatóját készítették el vele (Sztravinszkij, Lucky, Geszler, Kistétényi).

 

Tracklist:

01 – J.S. BACH – Chaconne BWV 1004.

02 – M. CASTELNUOVO-TEDESCO – Capricco Diabolico

03 – J.W. DUARTE – Mutations of the ”Diaes Irae” op. 58 – Theme
04 – I. Sonata ”K. 556” (D. Scarlatti)
05 – II. Romanza del Padre (Joseph Haydn)
06 – III. Aimez-vous cette danse hongroise (Brahms)
07 – IV. Gibaltar (Albeniz)
08 – V. Bird Song (Charlie Parker)
09 – VI. Variation avant Finale (Manuel Ponce)
10 – VII. A sorte of gigge (Some of Componist D.)

11 – N. KOSHKIN – Suite – The Prince’s Toys I. The Miscievous Prince
12 – II. The Mechanical Monkey
13 – III. The Doll with Blinking Eyes
14 – IV. Toy Soldiers
15 – V. The Prince’s Coach
16 – VI. The Big Puppet Parade (Theme and Variations)

https://tinyurl.com/ycpwh9eq

 

0

Visits: 28

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt + 4 =

Password generation