Myrtill és a Swinguistique – Most szeretnék tinédzser lenni (2013) Szerzői kiadás

Micheller Myrtill az egyik elsőszámú jazzénekesnő hazánkban, nevével az elegancia, a minőség és a szakmai felkészültség fonódott össze. Több mint 15 éve a zenei szakma közismert és elismert előadója. Számos hazai és nemzetközi elismerés mellett az exkluzív rendezvények állandó közreműködője. A „Most szeretnék tinédzser lenni” című új lemez elsősorban az ’50-es, ’60-as évek dalait dolgozza fel, többek között Sárosi Kati “Sajnos szeretem” című dalát, amely 1959-ben az Év slágere lett. Myrtill két saját dalt is jegyez a lemezen, amely stílusában és hangulatában is remekül illeszkedik a többi dalhoz. Az albumra több, sajnos mára elfeledett, de remek dal is felkerült. Akad köztük olyan, amely annak idején csak rádióban hangzott el, ám lemezen soha nem jelent meg. Myrtill olyan előadók dalait válogatta a lemezre, akik a kor ünnepelt sztárjai voltak: Sárosi Kati, Mezei Mária, Lantos Olivér, Breitner János, Hollós Ilona, Keméndi András vagy Kapitány Anni. A dalok gyűjtése során számos régi dal került elő, amelyek új hangszereléssel újszerűnek hatnak ma is, mégis örökérvényű tartalommal. Az album tartalmaz egy francia nyelvű dalt is, amely bonus trackként került a lemezre, a ’70-es évek nagy slágere, a “Taka takata”.

 

Micheller Myrtill – ének
Pintér Tibor – gitár
Pintér László – gitár
Sárkány Sándor – nagybőgő
Gálfi Attila – dob

Tracklist:

01 – Sajnos szeretem
02 – Nem szabad
03 – Láttam én az Eiffel-tornyot
04 – Hófehér kis csizma
05 – Véleményem az életről
06 – Kezedben az ifjúságod
07 – Ugye, lehetek én?
08 – Mért ellenkezel
09 – Most szeretnék tinédzser lenni
10 – A szív nem felejt
11 – Mit bámulsz úgy?
12 – Tíz óra múlt
13 – Mikre képes pár pohár
14 – Hívjon fel éjszaka telefonon
15 – Mindenkit elfelednek egyszer
16 – Taka-takata (Bonus track)

https://tinyurl.com/y964vxu7

0

Visits: 11

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Myrtill és a Swinguistique – Most szeretnék tinédzser lenni (2013) Szerzői kiadás” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × öt =

Password generation