Csikágó ugyan elsősorban a fekete blueszenészek édes otthona volt, de a műfaj fehér művelői Willie Dixon, Muddy Waters, Howlin Wolf, Buddy Guy és mások nyomán szintén megtalálták a városban a műfajhoz vezető utat. A fekete zene fehér tisztelői közül is az egyik legjelentősebb egyéniség Paul Butterfield volt, a szájharmonika mestere, aki gitáron és fuvolán is nagyszerűen játszott. 1942. december 17-én született.Példaképeihez hasonlóan ő is templomi kórusokban “szokta” a zenei környezetet. Először a fuvolával barátkozott össze, a chicagói szimfonikusok fuvolása tanítgatta. Nem maradt meg a klasszikus zene mellett, a blues hamar “megfertőzte”. A szájharmonika mellett kötött ki, és oly sikerrel nyűtte a “pofagyalut”, hogy egyszer Muddy Waters és felhívta a színpadra, pedig még akkor sem volt több tizenhatnál.
Diáktársával, Nick Gravenitesszel együtt klubokban állt először a közönség elé. (Társa utóbb énekes, gitáros és zeneszerző lett.) Az egyetemi klubok közönsége különösen fogékony volt zenéjükre.
Chicagóba visszatérve az egyetemen ismerkedett meg és kötött barátságot Elvin Bishop gitárossal, aki hozzá hasonlóan a műfaj megszállottja volt. A hatvanas évek elejétől minden percét a zenének szentelte, abbahagyta tanulmányait is. Állandó helyet kapott együttesével a város a Big Joe’s klubban. Addigra Howlin Wolf korábbi basszusgitárosával és dobosával erősített, s Elvin Bishoppal, majd 1964-ben Mike Bloomfield gitáros-énekessel kiegészülve Paul Butterfield Blues Band néven folytatta a zenélést. Első nagy sikerük Nick Gravenites szerzeménye, a Born In Chicago volt.
Az Elektra lemeztársaság kötött szerződést Butterfielddel és társaival. 1965-ben megjelent első, a banda nevét viselő albumuk, rajta Willie Dixon, Little Walter és más kiválóságok szerzeményeivel. Ebben az évben felléptek a newporti folkfesztválon, ahol kísérték Bob Dylant. Paul Butterfield akkoriban ismét együtt játszott Nick Gravenitesszel, miközben érdeklődni kezdett a keleti zene és művelői, különösen Ravi Shankar szitárművész iránt.
Ezután sorra következtek a korongjaik, amelyek közül kiemelkedett az 1966-os “East-West”, illetve ennek koncertváltozata. Paul és társai harmincöt évvel ezelőtt nagy sikerrel koncerteztek a montereyi popfesztiválon. Közben Mike Bloomfield megalakította saját együttesét, az ugyancsak kitűnő erőt képviselő Electric Flaget. Még mindig 1967-ben Londonban vendégesedett a zenekar, ahol egy középlemezt készítettek John Mayallal és legendás együttesével, a Bluesbreakersszel, amely a fehér blueszene egyik igen szép darabja.
Paul Butterfield közreműködött a Muddy Waters diszkográfiájában jegyzett és 1969-ben megjelent, “Fathers and Sons” című albumon is. Alkalmi zenésztársai között megtaláljuk James Cottont, Robben Fordot, Otis Rusht, a Status Quo és a UFO együttest is.
A Paul Butterfield Blues Band 1968-ban a miami popfesztiválon, 1969-ben pedig Woodstockban is fellépett. Paul az egyik legjobb produkcióval rukkolt elő a Band együttes 1976-os búcsúkoncertjén, amelyet milliók hallhattak-láthattak lemez- illetve filmfelvételről. A műfaj magyar rajongói is láthatták közös koncertfelvételét B. B. Kinggel, Stevie Ray Vaughannal és Albert Kinggel, nem sokkal halála előtt.
Pályája utolsó időszakában nem sokat tett le a blues nagy közös asztalára, de korai lemezeivel és fellépésével bevéste nevét a blues emlékművébe. Súlyos betegség után 1987. május 4-én halt meg.” Kovács Miklós Harmonet.hu
A Paul Butterfield Blues Band a lemez felvételein:
Paul Butterfield – Harmonica, Vocals,
Elvin Bishop – Guitar, Vocals,
Al Kooper- Organ
David Sanborn – Saxophone, Sax (Alto), Sax (Baritone), Sax (Soprano),
Brother Gene Dinwiddie – Flute, Mandolin, Saxophone, Sax (Tenor), Tambourine, Vocals
Bugsy Maugh – Bass, Vocals
Mark Naftalin – Keyboards
Phillip Wilson – Drums, Vocals
Keith Johnson – Trumpet
Naffy Markham – Keyboards
A számok:
01.Last hope’s gone – 4:52
02.Mine to love – 4:21
03.Get yourself together – 4:10
04.Just to be with you – 6:12
05.Morning blues – 4:58
06.Drunk again – 6:08
07.In my own dream – 5:48
https://ouo.io/pY9bM1
Visits: 50
Publication author
