The Siegel-Schwall Band – Flash Forward (2005) Alligator Records

The Siegel-Schwall Band

30 év elteltével vonult ismét stúdióba a `60-as évek csikágói blues csapata! Ráadásul a dobos posztján erősödtek is, hiszen az egykori ellenlábas Butterfield Blues Band ütősét, Sam Layt tudhatják ezen az albumon maguk között. Ezzel a faji egyensúly is megvalósult: két “sápadtarcú” mellett két afro-amerikai alkotja a bandát. Utóbbiak a ritmusszekci(j)ó. (sic!)

Viszont nemcsak ezt az albumot készítették el, hisz a tervek szerint októberben két koncertet adnak Mexikóban, majd novembertől alkalmanként az Államokban is fellépnek.
1974-es feloszlásukat követően Corky Siegel folyamatosan koncertezett, a bluestól a komolynak nevezett műfaj irányába mozdult el és ott is tevékenykedett.
Chamber Blues névre hallgató csapatával, – amelyben egy vonósnégyes és az indiai ütőhangszer, a tabla kapott helyet, – a közelmúltban koncertalbummal is jelentkezett. (Ld. Rockinform 132. szám!)
Nem mellesleg a SSB már 1968-ban kiadott olyan albumot, amelyen szimfonikus zenekarral játszottak.
Jim Schwall egyetemi professzorként zenét tanított míg régi társa voltaképpen folyamatosan muzsikált.
Ez az új album ott folytatódik, ahol a történet abbamaradt.
Sőt, a szakírók által legjobbak közé sorolt 1967-es „Say Siegel-Schwall” vagy az 1974-es „R.I.P. Siegel/Schwall” minőségét ostromolja, várhatóan a rajongók örömére.
Levegős, könnyed – de nem súlytalan! – blues szólal meg a lemezről humoros szövegekkel és főként a folk-blues felé kacsintva.
Változatossá teszi, hogy mind a négy muzsikus szólóénekes szerepet kapott, de ez volt jellemző korábbi albumaikra is. (Dick917, sopronirocks.hu)

A zenészek:
Corky Siegel (szájharmonika, zongora, ének)
Jim Schwall (gitár, 12-húros gitár, mandolin, akkordion, ének)
Rollo Radford (basszusgitár, nagybőgő, ének)
Sam Lay (dob, ének; gitár és ének a 12. számban)
+
vendégként Marcy Levy (háttér ének – 1., 2., 6. és 11. )

A számok
(1) Afraid Of Love
(2) Deja Vous
(3) Going Back To Alabama
(4) The Underqualified Blues
(5) Krazy
(6) Can’t Stop
(7) On The Road
(8) Twisted
(9) Rumors Of Long Tall Sally
(10) Hey Leviticus
(11) Sweet Liz
(12) Pauline
(13) Stormy Weather Love

https://ouo.io/DlWoQe

0

Visits: 36

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 × 2 =

Password generation