Arvo Part – Adam’s Lament (2012) ECM Records

Arvo Pärt, az 1935-ös születésű észt zeneszerző Tallinban végezte zenei tanulmányait, ám a szovjet kultúrpolitika már az első szárnypróbálgatásaira elutasítóan reagált. Az avantgárd mint olyan eleve nem fért bele a szocreál művészetszemléletbe, de Pärt ráadásul erősen spirituális, vallásos tartalmakkal töltötte meg rendhagyó kompozícióit. Végül a párt nyomására 1980-ban elhagyta hazáját, és előbb Bécsbe, majd Berlinbe emigrált feleségével és két gyermekével.

Ekkorra már megtalálta saját stílusát, az összehasonlíthatatlan Arvo Pärt-hangzást, amelyet tintinnabuli stílusnak is neveznek. A tintinnabulum latinul harangjátékot jelent, és Pärt zenéjének arra a sajátosságára utal, hogy a műveit meghatározza egy-egy hármashangzat, melynek hangjai végigcsilingelnek a darabon. Pärt célja a hanganyag redukálása a lehető legfontosabbra. Művei komplexitását a minimalizmus és a dinamika kettőssége adja, amelyben az örökkévalóság és a mulandóság egyidejűségét (vagy időtlenségét) teszi átélhetővé rendkívül expresszíven.
Az észt komponista kapja idén a Praemium Imperiale díjat, amelyet a japán császári ház alapított 1989-ben. A 110 000 euróval (34 millió forint) dotált művészeti díj világszerte a legmagasabb összeggel járó művészeti elismerés, leszámítva az irodalmi Nobel-díjat, amellyel nagyjából 250 millió forintnak megfelelő svéd korona jár. (figaro.postr.hu)
A lemez a legjobb kórusmű kategóriában elnyerte a 2014-es Grammy-díjat.

Az előadók:
Latvian Radio Choir
Vox Clamantis
Sinfonietta Riga
Estonian Philharmonic Chamber Choir
Tallinn Chamber Orchestra
Tonu Kaljuste: conductor

A művek:
1 – Adams Lament
2 – Beatus Petronius
3 – Salve Regina
4 – Statuit Ei Dominus
5 – Alleluja Tropus
6 – Labbe Agathon
7 – Estonian Lullaby
8 – Christmas Lullaby

https://tinyurl.com/yc4wujnv

0

Találatok: 0

Publication author

offline 30 perc

Levin

234
Comments: 2058Publics: 4374Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?